
Fotó: Twitter
Nemzetközi körözést adott ki az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerdán az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus regionális támogató csoportjait, törzseit irányító Leonyid Volkov ellen, aki az elmúlt hetek nem engedélyezett oroszországi tüntetéseinek fő szervezője volt.
2021. február 10., 18:312021. február 10., 18:31
Egy moszkvai kerületi bíróság szerdán távollétében elrendelte a gyanúsított letartóztatását két hónapra. Korábban Volkovot azzal gyanúsították meg, hogy fiatalkorúakat mozgósított a közösségi médián keresztül a nem engedélyezett tüntetésekre, amire hivatkozva január végén belföldi körözést adtak ki ellene.
Az aktivista, miután Navalnij egy korábbi perben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztését letöltendőre változtatták, és a rendőrség ismét keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben, tavaszig lefújta az utcai megmozdulásokat.
Marija Zaharova külügyi szóvivő az újabb akció meghirdetését összefüggésbe hozta azzal, hogy Volkov és a Navalnij-mozgalom egy másik, Londonban élő vezetője, Vlagyimir Asurkov hétfőn részt vett egy, a brüsszeli lengyel EU-képviselet által szervezett, „lényegében NATO-országok” részvételével tartott videokonferencián.
Zaharova szerint „morális és etikai szempontból hazaárulásnak” minősíthető, hogy Navalnij hívei, akiket „a NATO-befolyás ügynökeinek” minősített, európai és amerikai szankciókat sürgetnek Oroszország ellen, mert a NATO-dokumentumok szerint Moszkva ellenségnek minősül. Rámutatott, hogy a nyugati országok számára Navalnij támogatása egyúttal lehetőséget jelent Oroszország feltartóztatására.
A szóvivő szerdán az Eho Moszkvi ellenzéki hangvételű rádiónak azt mondta, hogy a 14-re tervezett akció módszertani szempontból emlékeztet azokra a flashmobokra, amelyet szerinte az Egyesült Államok, valamint a NATO és az Európai Unió korábban más országokban, például Grúziában megszervezett. Volkov – saját elmondása szerint – a hétfői megbeszélésen társával együtt a Kreml-párti oligarchák ellen sürgetett szankciókat.
Peszkov azt mondta, hogy Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének múlt heti tárgyalásai sokkal tartalmasabbak voltak, mint pusztán az elítélt ellenzéki ügye. Megismételte, hogy Moszkva a felgyülemlett problémák ellenére kész a párbeszédre az unióval.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában az életüket vesztett diplomaták emléktábláját megkoszorúzva azt hangoztatta, hogy több nyugati állam olyan tereppé kívánja átalakítani Oroszországot, amelyen kényelmesen tudja előmozdítani saját biztonsági, gazdasági és politikai érdekeit. Meglátása szerint ezek a kísérletek napról napra erőszakosabbá válnak, és az orosz diplomáciának képesnek kell lennie arra, hogy ellenálljon nekik.
Az Interfax orosz hírügynökség kedden arról adott hírt, hogy Navalnij felesége, Julija Navalnaja repülőgéppel elhagyta Oroszországot, és Németországba utazott.

Több mint 4500 embert vettek őrizetbe a hatóságok Oroszország-szerte az Alekszej Navalnij letartóztatott ellenzéki politikus támogatására megtartott, a hatóságok által nem engedélyezett tüntetéseken.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!