Hirdetés

Biden nem akar újabb hidegháborút, de „a demokráciának kell győznie”

•  Fotó: Képernyőkép

Fotó: Képernyőkép

Meg kell védeni, meg kell erősíteni és meg kell újítani a demokráciát, amely sokhelyütt támadás alatt áll, így Európában és az Egyesült Államokban is – mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) online fórumán.

MTI

2021. február 19., 20:182021. február 19., 20:18

2021. február 19., 20:382021. február 19., 20:38

Joe Biden kiemelte, hogy az emberiség a világ jövőjéről szóló vita kellős közepén tart. Az egyik oldalon azok állnak, akik szerint a kihívások hosszú, a negyedik ipari forradalomtól a koronavírus-világjárványig terjedő sorát tekintve az autokrácia a leginkább megfelelő út, a másik oldal pedig a demokrácia mellett érvel. A majdani történészek „inflexiós pontként”, útelágazódásként jellemzik majd ezt a történelmi pillanatot,

Idézet
én pedig minden porcikámmal abban hiszek, hogy a demokráciának kell győznie”

– mondta Biden, aki elnökként az MSC-n fejtette ki először európai partnerek előtt külpolitikai nézeteit.
Mint mondta, hazájának és a demokrácia többi hívének meg kell mutatnia, hogy az együttélésnek ez a formája továbbra is az emberek javát szolgálja: „Be kell bizonyítanunk, hogy modellünk nem történelmi relikvia.” Hangsúlyozta, hogy a transzatlanti kapcsolatok történetében az utóbbi négy év „nehéz” volt, de az Egyesült Államok „visszatért”, és elkötelezett európai partnerei és a NATO mellett.

Hirdetés

A következő időszak kihívásainak sorában elsőként a Kínával folytatott „hosszú távú stratégiai konkurenciát” említette, kiemelve, hogy ez a versengés „kemény” lesz.

A többi között kifejtette: nem szabad hagyni, hogy a „gazdasági kényszer” Peking által alkalmazott politikája érvényesüljék a világban, biztosítani kell, hogy a vállalkozások mindenütt azonos, méltányos alapszabályok alapján tevékenykedhessenek, el kell érni, hogy a technológia vívmányai „az emberek felemelését, és ne az elnyomását” szolgálják.

A transzatlanti közösségnek fel kell lépnie mindazokkal szemben is, akiknek célja „az elnyomás monopolizálása és normalizálása” – tette hozzá Joe Biden, kifejtve, hogy ebben a szellemben kell kezelni az Oroszország jelentette fenyegetéseket is,

így a Kreml arra irányuló törekvéseit, hogy egyes országok „gyötrésével”, „demokráciáink támadásával” mindenestül aláássa a demokratikus berendezkedést és szétzilálja a „transzatlanti egységet”. Ezzel összefüggésben arról is szólt, hogy az Egyesült Államok és Európa számára továbbra is kiemelten fontos Ukrajna szuverenitása és területi épsége.

Idézet
Ugyanakkor Washington nem a konfliktusok elmélyítésére törekszik, és nem kíván visszatérni hidegháború korszakához, az egymással szembenálló tömbök alkotta nemzetközi rendszerhez, hanem olyan jövőért harcol, amelyben minden nemzet szabadon megválaszthatja saját útját

– húzta alá Joe Biden, hozzátéve, hogy a versengés nem zárja ki az együttműködést a közös ügyekben.
Az ilyen ügyek közül a koronavírus-világjárvány és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet emelte ki. A járvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy kormánya további kétmilliárd dollárral támogatja a kis és közepes jövedelmű országok védőoltás-ellátásának javítását szolgáló COVAX-programot. Az éghajlatváltozással kapcsolatban aláhúzta, hogy az egész világot fenyegető, mindenkit sújtó „egzisztenciális válsággal” kell megküzdeni, ezért az Egyesült Államok visszatért a párizsi nemzetközi klímamegállapodáshoz, és a kormány nemcsak a nemzetközi színtéren, hanem a belpolitikában is fokozza klímavédelmi erőfeszítéseit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés