
Fotó: Agerpres
2009. november 02., 01:002009. november 02., 01:00
A két évtizeddel ezelőtti történelmi események főszereplői évek óta első ízben találkoztak egymással. A rendezvényen részt vett Németh Miklós volt magyar miniszterelnök, akit az alapítvány elnöke külön üdvözölt, a jelenlévők pedig – köztük Horst Köhler államfő és Angela Merkel kancellár – nagy tapssal köszöntöttek. Köhler elnök ünnepi beszédében kiemelte a magyar szerepvállalást, a vasfüggöny lebontását és a határnyitást, és méltatta a lengyel hozzájárulást is. Németh Miklóson kívül jelen volt a megemlékezésen Lengyelország akkori kormányfője, Tadeusz Mazowiecki is. A 20 évvel ezelőtti eseményekhez hasonlóan a mostani megemlékezés főszereplői szintén Kohl, Gorbacsov és Bush voltak. A jelenlévők rendkívüli örömmel köszöntötték a volt német kancellárt, aki csaknem egyéves szünet után jelent meg ismét a nyilvánosság előtt, Kohl ugyanis az elmúlt év végén elesett ludwigshafeni otthonában, súlyos koponyasérülést szenvedett, emiatt a 79 éves politikus tolószékhez kötött, és beszédnehézségekkel küszködik. A német egység kancellárjának nevezett Kohl méltatta Gorbacsov és Bush hozzájárulását a fal leomlásához és a német egység egy évvel későbbi megvalósulásához.
Az együttműködést rendkívüli szerencsének nevezte, és visszaemlékezett arra, hogy közöttük már akkoriban kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatok alakultak ki. A 85 éves George Bush felidézte: mindig is azt vallotta, hogy a berlini fal nem állhat örökké, és nem szakíthatja ketté Németországot. A három történelmi személyiség közül a legfiatalabb, 78 éves Mihail Gorbacsov elismerte, François Mitterrand néhai francia elnökkel és Margaret Thatcher volt brit kormányfővel együtt nem támogatta fenntartás nélkül a német újraegyesülést, és ezért közvetve bocsánatot kért.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.