Hirdetés

Az EU figyeljen a kisebbségi konfliktusokra!

Az Európai Uniónak foglalkoznia kell a kisebbségi konfliktusokkal – jelentette ki Sólyom László magyar államfő vasárnap Szabadkán, vajdasági látogatása zárónapján.

MTI

2010. március 16., 10:122010. március 16., 10:12

„Az Európai Unió nem fordíthatja el kényesen a fejét, ha kisebbségi konfliktust lát, hanem foglalkoznia kell vele; Magyarország közelgő uniós elnökségét erre is fel kell használnunk” – mondta a köztársasági elnök a legnagyobb délvidéki pártnak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a március 15-i nemzeti ünnep előestéjén tartott megemlékezésén.

Fico: Sólyom Szlovákiára támadt

Robert Fico szerint Sólyom László szerbiai kijelentései, miszerint a szlovákiai kisebbségeknek idegen nyelvként kellene tanulniuk a szlovák nyelvet, „alattomos és átgondolt”  Szlovákia-ellenes támadást jelentenek, ami ellen Pozsony a leghatározottabban tiltakozik.

„Ezek a kijelentések újra azt bizonyítják és igazolják, hogy nagyon helyes volt a tavaly augusztusi döntésünk, amikor a magyar államfőtől megtagadtuk a belépési engedélyt Szlovákia területére” – mondta a szlovák kormányfő tegnap. 

Fico felszólította a magyar köztársasági elnököt, hogy hagyjon fel a szlovák belügyekbe való beavatkozásaival.

Mint mondta, az Európai Unió nem csupán gazdasági közösség; ha be akarja tölteni hivatását, „akkor az etnikai-nyelvi-kulturális közösségek, vagyis a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia”. Megjegyezte, hogy Szerbia példát mutatott a térség többi országának a kollektív kisebbségi jogok elismerésével, a kulturális autonómia intézményének törvénybe iktatásával.

A köztársasági elnök kiemelte: a magyar nemzet egységét kívánja hangsúlyozni azzal, hogy immár három éve mindig valamelyik határon túli nemzetrésszel együtt ünnepeli március 15-ét, „minden magyar ünnepét”. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet egységének alapja a közös történelem és kultúra gazdag öröksége, a nemzeti emlékezet, és „ez az egység független államhatároktól és állampolgárságtól”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés