2010. március 16., 10:122010. március 16., 10:12
„Az Európai Unió nem fordíthatja el kényesen a fejét, ha kisebbségi konfliktust lát, hanem foglalkoznia kell vele; Magyarország közelgő uniós elnökségét erre is fel kell használnunk” – mondta a köztársasági elnök a legnagyobb délvidéki pártnak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a március 15-i nemzeti ünnep előestéjén tartott megemlékezésén.
| Robert Fico szerint Sólyom László szerbiai kijelentései, miszerint a szlovákiai kisebbségeknek idegen nyelvként kellene tanulniuk a szlovák nyelvet, „alattomos és átgondolt” Szlovákia-ellenes támadást jelentenek, ami ellen Pozsony a leghatározottabban tiltakozik. „Ezek a kijelentések újra azt bizonyítják és igazolják, hogy nagyon helyes volt a tavaly augusztusi döntésünk, amikor a magyar államfőtől megtagadtuk a belépési engedélyt Szlovákia területére” – mondta a szlovák kormányfő tegnap. Fico felszólította a magyar köztársasági elnököt, hogy hagyjon fel a szlovák belügyekbe való beavatkozásaival. |
Mint mondta, az Európai Unió nem csupán gazdasági közösség; ha be akarja tölteni hivatását, „akkor az etnikai-nyelvi-kulturális közösségek, vagyis a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia”. Megjegyezte, hogy Szerbia példát mutatott a térség többi országának a kollektív kisebbségi jogok elismerésével, a kulturális autonómia intézményének törvénybe iktatásával.
A köztársasági elnök kiemelte: a magyar nemzet egységét kívánja hangsúlyozni azzal, hogy immár három éve mindig valamelyik határon túli nemzetrésszel együtt ünnepeli március 15-ét, „minden magyar ünnepét”. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet egységének alapja a közös történelem és kultúra gazdag öröksége, a nemzeti emlékezet, és „ez az egység független államhatároktól és állampolgárságtól”.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.