
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
A Fehér Ház levélben szólította fel hétfőn a kongresszust, hogy szavazza meg az elnök által Ukrajna számára kért költségvetési kiegészítést.
2023. december 05., 09:432023. december 05., 09:43
Az Egyesült Államok igazgatási és költségvetési hivatalának (Office of Management and Budget) igazgatója, Shalanda Young levelében sürgősnek nevezte a kongresszus lépését, mert az év végén elfogy a korábban jóváhagyott keret.
A fehér házi intézmény vezetője szerint az Egyesült Államok törvényhozása eddig már 111 milliárd dollárt hagyott jóvá Ukrajna számára, de a levél szerint további pénzre van szükség. Úgy fogalmaz, hogy „ha a segítségnyújtás leáll, akkor az jelentős problémákat okoz majd Ukrajna számára”.
A Fehér Ház többi között azzal érvel, hogy
A levél szerint az elnök által Ukrajna számára kért több mint 61 milliárd dollárból 50 milliárd az amerikai gazdaságot ösztönözné.
A Fehér Ház kongresszushoz intézett felszólításával kapcsolatban a nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az elnök által Ukrajna számára kért összeg hiányában leállnak a fegyverekre és felszerelésekre adott megrendelések, és az amerikai hadsereg készleteiből sem tudnak további segítséget lehívni anélkül, hogy az az amerikai katonai készenlétet befolyásolná.
Jake Sullivan azt állította, hogy
Hozzátette, hogy a Fehér Ház bízik abban, hogy a kongresszus „helyes döntést” hoz majd.
Az amerikai kongresszus alsóházának republikánus tagjai között többen vannak, akik komolyabb feltételekhez, és szigorúbb átláthatósághoz kötnék Ukrajna további támogatását.
Ősszel vitát okozott a Fehér Ház és a kongresszusi republikánusok között, hogy a Joe Biden által kért költségvetési kiegészítés egyben kezeli az Ukrajnának, Izraelnek, a határvédelemre, a természeti katasztrófák kezelésére és nemzetközi segélyezésre szánt keretet. A republikánusok egy része ragaszkodott ahhoz, hogy Ukrajna támogatását elkülönítve kezeljék a többi ügytől.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!