
Archív felvétel
Fotó: MTI
Képesek vagyunk-e az eddiginél is jobban összefogni egy, az életünket és szabadságunkat fenyegető erővel szemben, amely fájdalmat és halált hoz közénk? – tette fel a kérdést a közmédiában hétfőn sugárzott március 15-ei ünnepi beszédében a koronavírus-járványra utalva a magyar köztársasági elnök.
2021. március 15., 10:092021. március 15., 10:09
Áder János azt mondta: a küzdelem akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat. „Amikor a kapuból kinézve tűztől vöröslik az ég alja” – fogalmazott a politikus.
– tette fel a kérdést. Tudunk-e cselekedni hazánkért, családunkért, közösségeinkért, szomszédunkért, mindannyiunk szabadságáért, vállaljuk-e a védekezésből a felelősség ránk eső részét?” – firtatta.
Áder János azt mondta, hogy március idusán legyen mindannyiunk számára méltó üzenet Arany János gondolata: „küzdenünk kell. De nem szebb dolog-e a magunk ügye mellett dicsőségesen küzdeni, mint megadni magunkat az ellenségnek?” Az államfő Jókai Mór erkölcsi parancsára is emlékeztetett: „tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt”, és amellyel a magyar nemzet szabadsága kezdődik.
– idézte fel az államfő. Arany János szavaival válaszolt azoknak is, akik azt kérdik: van-e mit ünnepelni egyáltalán, segít-e rajtunk most egy 173 évvel ezelőtti történet?
„Arany János tudta: a modern magyar történelem legnagyobb vállalkozása, a polgári átalakulás, csak akkor sikerülhet, ha minél többen a magukénak érzik, ha a változás kiteljesedik. Ha a szabadság mindennapi tapasztalat, ha annak értelme lesz, és ha veszélybe kerül, az emberek készek áldozatot hozni érte. A költő válasza a kérdésre, tűz esetén oltaná-e a szomszéd házát vagy a helység távolabbi épületét, az volt: felebaráti kötelességből is oltaná azt, másodszor pedig azért, hogy a tűz ne terjedjen tovább, akár a saját házára” – húzta alá.
– hangoztatta a köztársasági elnök. – Ehhez a felismeréshez azonban a forradalmak és szabadságharcok önmagukban még kevesek lehetnek. A forradalom ugyanis lehet távoli, a küzdelem azonban akkor válik személyessé, ha a baj már a mi ajtónkon kopogtat.”
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!