Hirdetés

Tovább csökkenhet az egyre soványabb borravaló, sok az aggály és a kérdőjel

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Megértik a vendéglátásban dolgozók és vállalkozók, hogy a világ számos más országához hasonlóan Romániában is szabályozni kellett a borravaló rendszerét, ám úgy vélik, fokozatosan kellett volna bevezetni a változást. A pincérek attól tartanak, a vendég lemond arról, hogy borravalót adjon, ha számolgatnia kell, hiszen jelenleg a legterjedtebb módja, hogy a számla összegét egyszerűen felkerekítik, amikor a fizetésre kerül sor, utolsó pillanatban döntik el, hogy 100 lejből nem kérnek visszajárót, ha 87 lej a végösszeg.

Bíró Blanka

2022. december 27., 09:042022. december 27., 09:04

Túl drasztikusnak tartják a Krónika által megkérdezett érintettek, hogy szinte egyik napról a másikra bevezeti a román kormány a borravaló megadózását. Szerintük jobb lett volna, ha az első időszakban csak fel kellene tüntetni a nyugtán a borravaló értékét, majd amikor már a pincérek és a vendégek is hozzászoktak, megadózni az így befolyt összegeket.

Amint arról beszámoltunk, december 13-án döntéshozó testületként fogadta el a képviselőház a jogszabályjavaslatot, amely szerint jövő évtől a vendéglátó-ipari egységekben kiállított nyugtának tartalmaznia kell a vendég által önkéntesen adott borravaló értékét, a pincérek, pultosok pedig az összeg után adót fognak fizetni.

Hirdetés

A törvényt már januártól már alkalmazni kell, nincs szükség alkalmazási módszertan, vagy más további szabályozás elfogadására – válaszolta kérdésünkre Miklós Zoltán parlamenti képviselő,

akinek több módosítójavaslatát is tartalmazza az elfogadott jogszabály.

Kap borravalót vagy sem? Januártól már kártyáról is lehet jattolni, viszont egyre kevesebben honorálják a pincér kedvességét •  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Kap borravalót vagy sem? Januártól már kártyáról is lehet jattolni, viszont egyre kevesebben honorálják a pincér kedvességét

Fotó: Jakab Mónika

Az RMDSZ pénzügyi szakpolitikusa emlékeztetett, többpárti célkitűzés volt a borravaló rendszerének törvényes szabályozása, azonban a gyakorlati kivitelezést a szövetség módosító javaslata értelmében fogadták el. A jogszabály tisztázza a borravaló törvényes fogalmát, mely szerint csak az a pénzösszeg nevezhető borravalónak, amelyet a vendég a nyugtán szereplő összegen kívül önszántából ad a kiszolgálásért. Azonban továbbra is tilos bármilyen szolgáltatást borravalóhoz kötni, a borravaló ezentúl is opcionális lesz.

A vendéglátó-ipari egységekben 2023. január elsejétől a borravalót kétféleképpen lehet majd feltüntetni a nyugtán a vendég kérésére: kiválaszthatja, hogy a végösszeg 0 és 15 százaléka között milyen összeget szán borravalóra, vagy abszolút értékben is feltüntetheti az összeget.

Az alkalmazottak borravalóból származó jövedelme fizetésen kívüli jövedelemnek számít, ezért jövedelemadó-köteles lesz, azonban kevesebb adóterhet vetnek ki rá, csak a 10 százalékos személyi jövedelemadó befizetésére kötelesek. A kapott borravalók értékét kötelező lesz szétosztani az alkalmazottak között, a szétosztás módszertanát a vendéglátó belső szabályzatának kell rögzítenie.

Nincs kultúrája? Évről évre csökken a borravaló összege •  Fotó: Pixabay.com Galéria

Nincs kultúrája? Évről évre csökken a borravaló összege

Fotó: Pixabay.com

Nem örülnek az adózásnak

A pincérek tartanak attól, miként lehet alkalmazni a gyakorlatban az új szabályozást, hogy ne is tántorítsák el a vendéget, aki plusz összeggel jutalmazná a kiszolgálást – mondta el lapunknak egy neve elhallgatását kérő teremfőnök, aki korábban évtizedekig dolgozott pincérként.

Mint részletezte, a vendéglátóiparban dolgozók azért sem örülnek a módosításnak, mert évről évre kevesebb a borravaló, és most annak a tíz százalékát még elveszi az állam.

„Nehéz lesz, amíg a pincérek és a vendégek is megszokják, hogy még a számla végösszegének pontos ismerete előtt számolják rá a borravalót, hiszen jelenleg az elterjedt szokás, felkerekítenek egy-két lejt, akár többet, vagy betesznek tíz lejt pluszba a számlatartóba. Nem biztos, hogy bajlódnak azzal, hogy ráírják a számlára a plusz összeget” – véli a teremfőnök.

Meglátása szerint abból is lehetnek gondok, hogy a borravalót el kell osztani, félő ugyanis, hogy kiskapukat keresnek majd, bár lebukás esetén hatalmas bírságot kockáztat a vállalkozás. „A borravaló nem csak a pincéren múlik, függ attól, hogy milyen a felszolgált étel minősége, a környezet, de a pincér egy kis odafigyeléssel, mértéket tartó, tiszteletteljes kedvességgel növelheti az összeget.

Idézet
Az elmúlt években viszont egyre kevesebb a plusz pénz, az elégedett vendég meleg kézfogással köszöni meg a kiszolgálást, de az is előfordul, hogy a rendezvények után kifizetik a több ezer lejes számlát, és hozzácsapnak 2–3 lej borravalót, vagy a személyzetnek »ajándékozzák« a megmaradt süteményt”

– mondta a teremfőnök.

•  Fotó: 123RF Galéria

Fotó: 123RF

„Fokozatosan kellett volna bevezetni”

„A vendéglátóiparban vállalkozóknak egy újabb pluszfeladat, módosítani kell a könyvelést, a kasszagépet” – mutatott rá megkeresésünkre Kovács István, a sepsiszentgyörgyi Park hotel és vendéglő tulajdonosa. Mint mondta, egyre több az adminisztratív feladat, például az évszakonként cserélődő étlapon fel kell tüntetni az allergéneket, a kalóriákat. Ugyanakkor meglátása szerint lépést kell tartani a nagyvilággal, az új időkkel, hiszen számos országban szabályozott a borravaló, szerepel a nyugtán.

Kovács István szerint könnyebb lett volna, ha fokozatosan vezetik be a szabályozást, első lépésben azt tették volna kötelezővé, hogy tüntessék fel a nyugtán, és csak azután adózzák meg az összeget, ha ezt mindenki megszokta.

„Ebben esetben még viszonyítási alap is lett volna, mert feltűnő, ha az adózás bevezetése után nagyon lecsökken az addig is hivatalosan feltüntetett borravaló összege. Betartjuk a rendelkezést, de újra csak több lesz a papírmunka, az ellenőrzés” – fogalmazta meg Kovács István.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com

Előnyök és hátrányok

„A borravaló egyidős a vendéglátással, a vendég akkor adja, ha elégedett a szolgáltatással” – foglalta össze megkeresésünkre Kovács Zsolt, a kolozsvári Mikó étterem tulajdonosa.

Hozzátette: nálunk ugyanakkor elterjedt, és a kolozsvári étteremben is bevett szokás, hogy soha nem kérnek pluszpénzt a pincérek munkájáért, még a rendezvényeken sem számolnak fel ezért különdíjat, nem kérdeznek rá, hogy ad-e a vendég és mennyit.

Éppen ezért az étterem-tulajdonos szerint kínos lesz, ha meg kell kérdezni a vendéget, feltüntessenek-e borravalót a nyugtán.

Kovács Zsolt szerint különben várható volt, hogy szabályozzák majd a rendszert, de úgy véli, az államnak a nagyobb hangsúlyt a nagymértékű adócsalás visszaszorítására kellene fektetnie. Az viszont könnyítés, hogy a szabályozás bevezetése után bankkártyával is lehet borravalót adni, erre eddig nem volt lehetőség, holott a vendégek 80 százaléka így fizet. A vállalkozókat is segíti abba, hogy pontosan átlátják, mennyi pluszjövedelemre tesz szert az alkalmazott.

Idézet
„Viszont az már ellenérzést szülhet, hogy belső rendszabályzattal kell elosztani a pénzt az alkalmazottak között, ezt eddig egymás között lerendezték. Ha a pincér nem adott le a borravalóból a konyhára, azt kockáztatta, hogy az ő rendelése készült el utolsónak, vagy nem volt olyan szép a tálalás.

A jó pincéreknek megvan a taktikájuk arra, miként »nyissák meg a vendég pénztárcáját«, ám gyakran előfordul, hogy az elégedett vendég sem fizet pluszba. A külföldiek esetében tapasztalták, hogy nem adnak borravalót, ők úgy tudják, annak az összegét eleve tartalmazza a számla” – osztotta meg velünk tapasztalatait Kovács Zsolt.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés