Sok veszélyt rejthet még a válság

Három évvel ezelőtt sokkal több mozgástere volt az államoknak, hogy segítsék a gazdasági kilábalást, de ennél fontosabb különbség a válság mostani szakasza és az eleje között, hogy hiányzik a kollektív lendület a válságkezelésből – mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a szervezet éves rendes közgyűlésének megnyitásakor tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

Hírösszefoglaló

2011. szeptember 23., 09:402011. szeptember 23., 09:40

A szakember elmondta ugyanakkor, hogy a piacok hajlamosak túl rövid távon gondolkozni, és sokszor nem veszik észre a pozitív fejleményeket. Példaként említette, hogy az euróövezet perifériájához tartozó államok jelentős reformokat és kiigazításokat hajtottak már végre, és erről a piacok mintha tudomást se vennének. „Tudom, hogy a piac és az IMF-hez hasonló szervezetek más-más modus operandi szerint működnek, de észre kell venni a pozitívumokat is” – fogalmazott a vezérigazgató. Lagarde elismerte, hogy időbeli eltérés van az euróövezeti kormányok által elfogadott politikák és végrehajtásuk között, de leszögezte, hogy ez inherens tulajdonsága a parlamenti demokráciáknak. „Már nem napóleoni időket élünk. Az ilyen lépések időt igényelnek” – mondta az IMF-vezér.

Lagarde veszélyt lát

A szakember a két nappal korábban megjelent Világgazdasági kilátások című jelentés gazdasági értékeléséből többször idézett, és kijelentette, hogy még van kiút a világgazdaság számára a válságból, de ez az ösvény már egyre keskenyebb. „Veszélyes új szakaszába léptünk a válságnak” – ismételte meg korábbi nyilatkozatát a vezérigazgató. Lagarde szerint három elem szükséges ahhoz, hogy Görögország sikeresen kilábaljon az adósságválságból. Egyrészt fenn kell tartani azt a kollektív sorstudatot, amelyet megerősítettek az euróövezeti vezetők júliusi tanácskozásukon. Másrészt mind Görögországnak, mind az euróövezeti államoknak végre kell hajtaniuk a vállalt lépéseket. Harmadrészt pedig a programok végrehajtásának idejére megfelelő finanszírozást kell biztosítani. Hangsúlyozta: természetes, hogy nem fog egyik napról a másikra menni. „Fel kell ismerni, hogy ez nemcsak a gazdaságról és a pénzügyekről szól, hanem a közös politikai jövőről, olyan országok esetében, amelyek korábban évszázadokon keresztül harcoltak egymással” – tette hozzá.

Az amerikai költségvetés helyzetére irányuló kérdésre válaszolva kijelentette, hogy kulcsfontosságú, hogy a lehető leghamarabb végrehajtsák a konszolidációhoz szükséges középtávú lépéseket, és hangsúlyozta, hogy itt is együttes, kompromisszumokon alapuló fellépés vezethet csak eredményre. Elmondta ugyanakkor, hogy rövid távon lenne lehetősége Washingtonnak további költségvetési ösztönzésre.

Fenyegetett monetáris unió

Az euróövezeti fiskális egyensúlytalanságok és az egyes országok baljós költségvetési helyzete aláássa a stabilitást, a növekedési és munkaerő-piaci kilátásokat, illetve az Európai Monetáris Unió fennmaradását is fenyegetik – áll A növekedési és stabilitási paktum: válság és reform című elemzésben, amelynek egyik szerzője Jürgen Stark, az Európai Központi Bank (EKB) távozó vezető közgazdásza. Az EKB által kiadott, ám a pénzintézet hivatalos álláspontjának nem minősülő írásban a szerzők kifejtik: az euróövezeti adósságválság a gazdasági szakpolitikák kudarcainak, illetve a fiskális koordináció hiányának jele. Azt tükrözi, hogy a döntéshozóknak még nem sikerült megbirkózniuk azzal a kihívással, hogy miként lehet a közpénzügyeket megfelelően stabil alapokra helyezni a monetáris unióban – teszik hozzá.

Az írás szerint a válság kirobbanását követően a fiskális ösztönző politikák hatására jelentősen romlott az euróövezeti tagállamok államháztartási helyzete. Az euróövezet átlagos GDP-arányos költségvetési hiánya 5 százalékponttal 6 százalékra szökött, miközben az államadósság szintje mintegy 20 százalékponttal 85 százalékra nőtt. A szerzők emlékeztetnek: öt államban is meghaladta a 100 százalékos szintet a GDP-arányos államadósság. Stark és szerzőtársai kiemelik: az európai vezetők több éve igyekeznek egységes költségvetési szabályrendszert kialakítani, és a Maastrichti szerződésben, illetve a stabilitási és növekedési paktumban szerepelnek is ilyen passzusok. A reformokkal kapcsolatos kételyek azonban a legutóbbi, 2003–05. évi és a 2010–11. évi változások után is fennállnak: továbbra is azt tükrözik, hogy a tagállamok nem hajlandóak feladni szuverenitásuk ezen részét az Európai Unió javára – teszik hozzá.

Eredménytelen reformok?

Az írásban hozzáteszik: miközben a legutóbbi reformok „jó irányba mutatnak”, egyáltalán nem világos, hogy elegendőnek bizonyulnak az egészséges fiskális környezet megteremtéséhez. Kifejtik: nem egyértelmű, hogy az erősebb, tagállami szintű, költségvetési fegyelmet biztosító szabályok tényleges változást hoznak-e, illetve a megelőzést célzó intézkedések között a kiadások ellenőrzése is csak másodlagos szerepet kap. A szerzők üdvözlik az új szabályozásba foglalt törekvést, hogy nagyobb hangsúly kerüljön az államadósság alakulásának ellenőrzésére, de figyelmeztetnek: jelentős szabadságot adnak az adminisztratív és politikai döntéshozóknak a vizsgálatok valamennyi szintjén. Az elemzésben hangsúlyozzák: a kijelölt euróövezeti fiskális reformok összességében nem hozzák azt a jelentős előrelépést (quantum leap), amely szükséges a közös valuta térsége stabilitásának fenntartásához és akadálymentes működéséhez, ezért a gazdasági kormányzást tovább kell erősíteni. Egyrészt a biztonságosnak ítélt szinteket meghaladó költségvetési deficitek európai szintű jóváhagyásához kell kötni.

Másrészt meg kell követelni, hogy a gazdasági céljaikat nem teljesítők automatikus szankciókkal legyenek kötelezve a korrekcióra. Harmadrészt, csődtömeggondnokság alá kell helyezni az olyan államokat, amelyek nem hajtják végre a korrekciós programban vállaltakat. Negyedrészt a 3 százalékot meghaladó költségvetési hiány esetén automatikus pénzügyi büntetést kell kiróni. És végül biztosítani kell, hogy független intézmények működjenek a tagállami és európai szinteken egyaránt. Starkék kijelentik: ezek a lépések – a megfelelő pénzügyi és strukturális reformokkal együtt – nélkülözhetetlenek a hatékony gazdaságpolitikai koordináció és az egészséges közpénzügyek jövőbeli megteremtéséhez. n

Ki menti meg az eurót?
A piacon és a sajtóban elterjedt találgatások ellenére nem lehet várni a legnagyobb felzárkózó gazdaságoktól az euróövezet megmentését – vélekedtek legújabb helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. A Capital Economics szakértői szerint „feltűnően makacsul” tartják magukat azok a híresztelések, hogy a négy legnagyobb felzárkózó gazdaság – Brazília, Oroszország, India és Kína, neveik angol rövidítésével a BRIC-országcsoport – összehangolt euróövezeti adósságvásárlásba kezd. A ház szerint azonban az újságok erről szóló szalagcímeit a részletek ritkán igazolják. A Capital Economics szerint ha Európa nem tudja megoldani saját problémáit, valószínűtlen, hogy más országok elvégeznék helyette a munka nehezét. A változatlanul viszonylag szegénynek számító fejlődő országok devizavagyon-kezelő kormányilletékesei ugyanis rendkívül nehezen tudnák csak megmagyarázni, hogy miért teszik kockára e tartalékokat, ha Európa „saját magát sem tudja rendbe szedni”. A ház szerint mindemellett ha a külföldi kormányok fokoznák is az euróövezeti periféria kötvényeinek vásárlását, az csak az átmeneti likviditási problémákat enyhítené, az ennél alapvetőbb jelentőségű fizetőképességi gondokat nem. A Capital Economics londoni elemzői lezsögezték: „rendkívül kétségesnek” tartják, hogy Kína, a BRIC-országok vagy a felzárkózó gazdaságok bármely más csoportja hajlandó vagy képes lenne az euróövezet megmentésére. Ezt a véleményt támasztja alá egy vezető kínai gazdaságtan-profeszszor szerdán Londonban közölt írása. Jao Jang, a Pekingi Egyetem gazdaságkutató központjának igazgatója a szerdai Financial Timesban kifejti: jóllehet komoly várakozások fűződnek ahhoz, hogy Kína megmenti a bajba jutott eurót, ám „hamarosan csalódni fognak” mindazok, akik jelképes segítségnél többre számítanak Kína részéről. „Kína nem ostoba: látja, hogy a Görögország ügyében kialakult patthelyzet nem annyira a pénzzel, mint inkább a politikai akarattal van összefüggésben” – írta a Pekingi Egyetem professzora. Jao Jang mindezek alapján a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy Kína „szinte semmit” nem fog kockára tenni jelentős devizatartalékaiból az euró megmentése érdekében. Az előfordulhat, hogy vásárol „kisebb, jelképes mennyiségű” dél-európai kötvényt, de „végül is Kína kívülálló... tudja, hogy az Egyesült Államok kivonulóban van az európai ügyekből, de (Kína) még nem áll készen arra, hogy átvegye (Amerika) helyét”.