Hirdetés

Rosszban a jó: hat év után végre nyugodt nyarat hoz a kormányválság bizonyos szempontból

válság

Úgy tűnik, a válságban nincsenek túl nagy nyomások az adóterhek növelésére

Fotó: Orbán Orsolya

A belpolitikai válság azt jelenti, hogy az adózás tekintetében az idei lehet az elmúlt hat év első nyugodt nyara – nyilatkozta Dan Manolescu, az Adótanácsadók Kamarájának (CCF) elnöke.

Krónika

2026. július 16., 09:472026. július 16., 09:47

Miközben jelenleg ügyvivő kormány ténykedik Bukarestben, és az új kabinet gyors megalakulására vonatkozó kilátások rosszak, az államháztartás konszolidálására tett erőfeszítések az ütemtervnek megfelelően haladnak, amit a korábban meghozott intézkedések,

például az adóemelések, de még inkább a nyugdíjak és a közszférában dolgozók béreinek befagyasztása is segít.

Hirdetés

„Májusban a tavalyi deficit nagyjából felét regisztráltuk, azaz 1,75%-ot a tavalyi 3,35%-kal szemben. A magyarázat egyszerű: három hónapig nem volt költségvetésünk, két hónapja pedig nincs kormányunk. Arra számítok, hogy még további két hónapig, egészen szeptemberig nem lesz kormányunk. Ebből kifolyólag a kiadások ezen a rendkívül alacsony teljesülési szinten maradnak. Úgy tűnik, nincsenek túl nagy nyomások az adóterhek növelésére. Nyugodt nyárra számítok, talán az elsőre az elmúlt hat évben” – mondta a Profit.ro portál szerint Manolescu.

Teljes jogkörrel rendelkező kormány hiányában a nyár folyamán nem adhatók ki sürgősségi kormányrendeletek. „Nincs kormányunk. És ha lenne is kormányunk, nincs felhatalmazó törvényünk, így nincs ki sürgősségi rendeleteket hozzon. Ugyanakkor a pénzügyminisztérium arról tájékoztatott bennünket, hogy már nem kéri a féléves jelentéseket, azt a bizonyos féléves mérleget, ami szerintem jó hír” – nyilatkozta a CCF elnöke.

Szerinte a deficitcsökkentési erőfeszítéseknek erős hatásuk van a gazdaságra, ami leginkább a fogyasztás terén mutatkozik meg.

Idézet
Sok üres kirakatot láttam, kiadó táblákkal, vannak üres üzlethelyiségek szerte a városban. Egyértelmű, hogy ez problémát jelent. A fogyasztás visszaesik.

Mindenki, akivel a kiskereskedelmi szektorból beszéltem, azt mondta, hogy ezt az eladásokban is tapasztalja. Ez a valóság. Ez egy olyan alkalmazkodási folyamat, amelyet mindannyiunknak meg kell élnünk, és bízunk benne, hogy a dolgok rendeződnek” – fogalmazott Manolescu.

Az Európai Bizottság túlzottdeficit-eljárása alatt álló Románia – amelynek keretében tavaly még az európai források elvesztését is kockáztatta – nagymértékű, az Európai Unióban a legnagyobb költségvetési kiigazításon megy keresztül, és tavaly óta jelentős erőfeszítések árán sikerült visszatérnie a Bizottsággal egyeztetett kiigazítási pályára. A 2026-os költségvetés szerint a hiánycél készpénzszemléletben (nemzeti módszertan szerint) a GDP 6,2%-a, míg ESA-szemléletben (uniós módszertan szerint) a GDP 6%-a, összhangban az Európai Bizottság felé vállalt kötelezettségekkel.

Románia egy hét évre szóló, az Európai Bizottsággal kötött (2024 végén lezárt) fiskális tervet hajt végre annak érdekében, hogy a költségvetési hiányt a GDP 3%-a, az államadósságot pedig a GDP 60%-a alá csökkentse.

A kormány tavaly nyáron jelentős adóemeléseket és kiadáscsökkentéseket fogadott el a költségvetés stabilizálása érdekében,

mivel Romániára a külső piacokon nyomást gyakoroltak a hitelezők és a hitelminősítő intézetek, hogy tegyen rendet a közpénzügyei terén.

A 2025 nyarán hozott intézkedéseket további adóemelési és költségvetési kiadáscsökkentési csomagok követték. Bár az állami szférát érintő lefaragások mértéke csekély volt, a kormány szigorú ellenőrzés alatt tartotta a kiadásokat a magas inflációval jellemezhető időszakban – írja a Profit.ro.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés