Romániában nincs még igazi válság

– Hogy élik meg a romániai magyar üzletemberek a hozzánk is begyűrűző világválságot?
– Ugyanúgy, mint a román vagy más nemzetiségűek, ugyanis a gazdasági szférában csak üzlet van, az üzletben meg pénz. Ahol meg pénzügyi problémák adódnak, azok előbb-utóbb reflektálódnak a gazdasági tevékenységekben. De komolyra fordítva a szót, úgy vélem, Romániában még nem beszélhetünk igazi válságról. Nálunk egyelőre inkább arról van szó, hogy bizonyos alapanyagoknak, termékeknek és szolgáltatásoknak módosul az ára.

– A piac az mégiscsak sokak számára szűkült és szűkülni fog. Meddig tarthat ez a folyamat?
– Ez kimondottan az iparágtól függ. Az alapvető szükségleteket kielégítő iparágakban szerintem semmiképp nem szűkül a piac. Azokban az ágazatokban, amelyekben a kisebb cégek szatellitrendszerben szolgálják a mamutvállalatokat, tagadhatatlan, hogy lesznek gondok, ha már meg nem jelentek. Azoknak is elég sok fejfájásuk lehet, akik nem elsődleges szükségletű cikkeket gyártanak.

– Mit tehetnek az érintett vállalatok? Hogyan vészelhetik át ezt a még nem tudni meddig tartó időszakot?
– Egyetlen recept létezik, azt is néhány ezer évvel ezelőtt találták ki. Költségtakarékos gazdálkodásnak hívják, amit a termelékenység növelése egészíthet ki. Ugyanis a világon kevés cég rendelkezik egy valós válság átvészelésére elkülönített céltartalékkal.

– És mi a recept a munka nélkül maradt alkalmazottak számára?
– Első sorban azon kell elgondolkodniuk, milyen státusban képzelik el a jövőjüket: munkanélküliként vagy kezdő, egyéni vállalkozókként. Ha engem kérdeznének, inkább az utóbbit választanám. Gondoljunk csak bele, hány meg hány, kihalófélben lévő szakma létezik, amelyben szakemberhiány van. Nem csak a hagyományőrző mesterségekre gondolok, hisz nem kezdhet mindenki egyből hordót vagy fakereket készíteni, még akkor sem, ha ezek a termékek reneszánszukat élik. De van egy tucat olyan szakma, amely nem igényel cégalapítást, versenytárgyalásokon való részvételt, tender-nyerést. Emlékezzünk vissza, valamikor, ha egy valahol elromlott három-négy csap, a tulajdonos vagy az igazgató nem versenyeztette a cégeket, hanem kihívta a jó szakinak tartott Árpi bácsit vagy Józsi bácsit, aki néhány óra alatt megoldotta a gondot. Sajnos manapság az ilyen Árpi bácsik meg Józsi bácsik hiányoznak. De, ha ezek a szakik rájönnek, hogy hasznosabb egyéni vállalkozásba kezdeni, mintsem eléldegélni egy adott időpontig a munkanélküli segélyből, akkor nyert ügyük van.

– A jelenlegi körülmények indokolttá teszik, hogy a válság által sújtott gazdasági egységek valamiféle állami- vagy banki támogatást várjanak?
– Nem kell ahhoz semmiféle gazdasági válság, hogy a bankoktól minden cég ugyanazt várja: a gyors és előnyös hitelezést. Sajnos a jelenlegi pénzpiaci mozgások ezt a lehetőséget eléggé beszűkítik. Még akkor is, ha a pár százlejes alaptőkével rendelkező kis- vagy középvállalat projektje életképesnek tűnik. Az igazi előrelépést az inkubátorházak jelentenék, melyek valóban nagy terhelést vesznek le az induló cégek válláról. Az, hogy az „állambácsitól” is elvárjuk, hogy pénzt adjon ahhoz, hogy majd mi adó formájában visszafizessük, kissé utópisztikusnak tűnik.

– Bizonyos esetben az adócsökkentés sem lenne indokolt?
– Nem akarom védeni a román államot, de mindaddig, amíg összevetjük például a magyarországi adórendszerrel, és azt tapasztaljuk, hogy nálunk jóval kevesebbel terhelik a cégeket, akkor nincs miért követelőznünk. Igen, ki kell mondanunk, hogy nálunk kedvezőek a vállalkozói feltételek. Másrészt nem vagyok meggyőződve afelől, hogy az államkassza megbírna egy adócsökkentést, hisz jól tudjuk, mekkora a költségvetési hiány. Persze remélni, hinni, várni mindig lehet, de meg kell nézni, mekkora ennek a reális esélye.