
Biztonságosabbá tennék a nyugat-romániai fogyasztók folyamatos gázellátását
Fotó: Kozán István
Nemzeti jelentőségű projektté nyilvánította a román kormány csütörtöki ülésén a Magyarország felé vezető és a nyugati országrész ellátásában fontos szerepet játszó, Temesrékás (Recaș) és Újpanád (Horia) közötti új földgázvezeték megépítését és a zsuppai (Jupa) kompresszorállomás műszaki paramétereinek javítását.
2025. szeptember 18., 20:272025. szeptember 18., 20:27
A Temes és Arad megyei települések közötti, mintegy 50 kilométeren használatban lévő, 600 milliméter átmérőjű vezeték az MTI által ismertetett dokumentum szerint maximális kapacitáson működik, és az azon szállított energiahordozó nagy mennyisége miatt gyakori az ellátásbiztonságot veszélyeztető nyomáscsökkenés.
A Transgaz honlapján elérhető tervek szerint a román hálózatüzemeltető a 150 millió eurós beruházással új, nagyobb kapacitású vezetéket akar építeni ezen a szakaszon, ami lehetővé teszi, hogy a BRUA gázfolyosón Magyarországgal lebonyolított évi 2,63 milliárd köbméteres forgalom – több fejlesztési lépést követően – évi 5,32 milliárd köbméterre növekedjen, és a Fekete-tengeri gázkitermelés indulását követően megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre a növekvő mennyiségű gáz szállítására Magyarország felé.

Az év első öt hónapjában 3,151 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt termelt Románia, 1,7 százalékkal (54 500 toe) kevesebbet, mint 2024 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közölt adataiból.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!