Hirdetés

Nem szabadultunk meg az afrikai sertéspestistől, több tízezer állatot kellett ismét elaltatni

Sertéspestis

Afrikai sertéspestis. A kis- és nagyüzemi gazdaságokat ismét veszélyezteti a vírus terjedése

Fotó: Makkay József

Újra pusztít az afrikai sertéspestis az országban: a Romániai Hússertéstartók Egyesülete szerint idén ősszel a hatóságok mintegy 30 ezer fertőzött állatot altattak el a hazai disznófarmokon. Az állattelepek tulajdonosai arra panaszkodnak, hogy vontatottan halad a kártérítések kifizetése.

Krónika

2024. november 30., 10:322024. november 30., 10:32

2024. november 30., 10:422024. november 30., 10:42

Megkongatta a vészharangot a Romániai Hússertéstartók Egyesületének elnöke, Ioan Ladoși, aki arra figyelmeztet, hogy több állatfarmon észlelték az afrikai sertéspestist. Az Agro Tv-nek nyilatkozó mezőgazdasági szakember szerint

az utóbbi időszakban mintegy harmincezer fertőzött disznót kellett elaltatni, miután októberben újra terjedni kezdett a betegséget okozó PPA-vírus.

Hirdetés

A szakmai egyesület vezetője szerint komoly gondok vannak a leölt sertések után járó kártérítések kifizetésével, miután idéntől ezt a román állami költségvetésből fedezik. Ioan Ladoși a bukaresti hatóságok szemére hányta, hogy a mezőgazdasági szaktárca nem járta ki az Európai Bizottságnál a kártérítési összegek folyósítását. Idéntől ugyanis nem az Európai Unió, hanem a román állami költségvetés fedezi az állattartó gazdák kártalanítását.

Idézet
Ez nagy gond számunkra, mert a kártérítések kifizetése nagyon elnyúlik. Az egész folyamat túl van bürokratizálva, a termelők magukra vannak utalva, sok farmert kilátástalansába kerget a kifizetések több hónapos késése”

– mutatott rá a tarthatatlan helyzetre a sertéstartók egyesületének elnöke.

Románia 2024-re közel állt ahhoz, hogy hét évnyi tiltás után Brüsszel újra engedélyezze a disznóhús, illetve a húskészítmények exportját az Európai Unió tagországaiba. A 2017-ben észlelt sertéspestis nyomán az ország karanténba került, a masszív fertőzést csak 2023-ra sikerült minimálisra visszafogni. Az elmúlt hét esztendőben betiltották az állatvásárokat, és külön engedélyhez kötötték az élő állatok szállítását.

Az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 2024 elején sikerként könyvelte el az afrikai sertéspestis megfékezését, az újabb fertőzési gócok megjelenéséről egyelőre azonban nem tájékoztattak.

korábban írtuk

Leépül a háztáji sertéstenyésztés, az állam elsősorban a vállalkozókat tekinti partnerének
Leépül a háztáji sertéstenyésztés, az állam elsősorban a vállalkozókat tekinti partnerének

A mangalicatartó gazdák idén is igényelhetik a mezőgazdasági minisztérium támogatását. Falugazdásszal és sertéstartó vállalkozóval vettük száma a kisgazdák lehetőségeit korlátozó feltételrendszert, amely hátrányt jelent a háztáji sertéstartás számára.

korábban írtuk

Hosszú évekbe telik, amíg talpra áll a sertéspestis által padlóra küldött romániai húsipar
Hosszú évekbe telik, amíg talpra áll a sertéspestis által padlóra küldött romániai húsipar

Leszálló ágon van az afrikai sertéspestis terjedése Romániában, azonban a szigorú hatósági felügyelet ellenére mégis megjelennek új fertőzésgócok. Ahogyan pár napja történt a Temes megyei Vejtében, ahol ötvenezer sertés leölését kezdték el a szakemberek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést

Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe

Balla Géza erdélyi borász vehette át Budapesten a Nemzet Gazdásza elismerést
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében

A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem a tömeges elbocsátás vagy a bezárás a megoldás a veszteséges állami cégek esetében
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
Enyhén nőtt az átlagbér novemberben
2026. január 16., péntek

Enyhén nőtt az átlagbér novemberben

2026. január 15., csütörtök

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül

Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.

A romániai gázárak az európai piaci szint fölé emelkedtek, miközben az ország az ársapka megszüntetésére készül
2026. január 14., szerda

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cáfolja Cseke, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésben kötnének ki
2026. január 14., szerda

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak

Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.

Százezer euró támogatás gazdaságonként: új lehetőség a romániai kertészeti ágazatnak
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
2026. január 14., szerda

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben

A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Alig-alig csökkent az infláció, az áram ára nőtt tavaly a legnagyobb mértékben
2026. január 14., szerda

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból

A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.

Tervezet: a központi közigazgatásban 10 százalékot lefaragnak a személyi kiadásokból
Hirdetés
Hirdetés