Hirdetés

Nem jut megtakarításra

Nem sokat tudtak megtakarítani a romániai családok tavaly, jövedelmük több mint kilencven százalékát ugyanis felemésztették a hétköznapi kiadások – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által nyilvánosságra hozott felmérésből.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. június 05., 15:152013. június 05., 15:15

Miközben egy család átlagosan havi 2475 lej bevételre tett szert 2012-ben, addig kiadásai 2244 lejre rúgtak, ami az összjövedelem 90,7 százalékát teszi, 0,4 százalékponttal többet, mint az előző évben.

Nőtt az átlagbér
Áprilisban átlagosan 2,4 százalékkal nőtt a romániai átlagbér az előző hónaphoz viszonyítva – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által tegnap közzétett adatokból. A nettó fizetés 44 lejjel emelkedett, azaz áprilisban 1661 lejt jegyeztek. A legnagyobb béreket a pénzügyi szektorban regisztrálták, ahol az alkalmazottak átlagosan 4883 lejt kerestek, míg a legalacsonyabb fizetést a szállodák és az éttermek dolgozói vihették haza, akik átlagosan 855 lejt kaptak.

A statisztikákból az is kiderül, hogy a városon élők jövedelme pedig 23,5 százalékkal volt nagyobb, mint a vidékieké. Amennyiben megfigyeljük például a 2009-es adatokat, egyértelműen látszik az is, hogy jelentősen csökkent a családok havi költségvetése. A jövedelem összetételének átlagosan több mint a felét jelenti a fizetés,1,4 százalékkal nagyobb mértékben mint a két évvel ezelőtti statisztikában. A szociális szolgáltatások 23,1 százalékban jelennek meg a kimutatásban, míg a mezőgazdaságból származó bevétel alig 3,4 százalék. Utóbbi arány nyilvánvalóan magasabb a vidéken élők körében, ott a család jövedelmének mintegy 40 százalékát jelentette a földművelésből származó bevétel.

A családok lakásfenntartásra, az adók és illetékek kifizetésére és étkezésre költötték pénzük túlnyomó részét, szórakozásra alig jutott. A közköltségek az összjövedelmük mintegy 16,7 százalékát vitte el. A legkevesebbet kávézókra és éttermekre költöttek (1,3 százalék), de nagyon alacsony az oktatásra fordított pénz is (0,6 százalék).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Minisztériumi reakció az üzemanyagdrágulásra: „stabil a piac”

Stabil és ellátási szempontból jól működik a romániai üzemanyagpiac, a biztonsági készletek feltöltöttsége meghaladja a 102 százalékot – tájékoztatott csütörtökön az energiaügyi minisztérium.

Minisztériumi reakció az üzemanyagdrágulásra: „stabil a piac”
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Nőtt, de továbbra sem túl acélos a román gazdaság iránti bizalom

Februárban 1,6 ponttal 48,4-re nőtt a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte csütörtökön a CFA Románia Egyesület.

Nőtt, de továbbra sem túl acélos a román gazdaság iránti bizalom
2026. március 19., csütörtök

Visszaesett az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Visszaesett az építőipari termelés Romániában
Visszaesett az építőipari termelés Romániában
2026. március 19., csütörtök

Visszaesett az építőipari termelés Romániában

2026. március 19., csütörtök

Nicușor Dan az üzemanyagok drágulásáról: a kormány a napokban bejelent egy intézkedéscsomagot

A kormány a következő napokban bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan az üzemanyagok drasztikus drágulásával kapcsolatos kérdésre válaszolva.

Nicușor Dan az üzemanyagok drágulásáról: a kormány a napokban bejelent egy intézkedéscsomagot
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldaná fel az egyre mélyülő konfliktust a négy párt

Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.

Költségvetési botrány: koalíciós egyeztetésen oldaná fel az egyre mélyülő konfliktust a négy párt
2026. március 19., csütörtök

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt

Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.

Tovább galoppozik az üzemanyagok ára; akad, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt
2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
Hirdetés
Hirdetés