
Sokak számára megterhelő a két munkahely, a pénzre viszont szükség van
Fotó: Pixabay
Kell a plusz pénz – ez a vezető ok a két munkahelyen dolgozó romániai alkalmazottak körében az eJobs állásközvetítő szakportál friss felmérése szerint.
2022. július 27., 12:572022. július 27., 12:57
A közvélemény-kutatás szerdán nyilvánosságra hozott eredményeiből kiderül, hogy a két munkahelyen is helyt álló romániaiak 70 százaléka válaszolta azt, hogy
A megkérdezettek 8,2 százaléka csak rövidtávon vállalta be a második munkahelyét, amíg sikerül annyi pénzt összegyűjtenie, hogy meg tudjon vásárolni magának egy olyan javat, amelyet másként nem tudott volna megengedni magának.
10,6 százalék számára az első munkahely nem volt megterhelő, így belefért egy második is, 5 százalék pedig váltani szeretne, de még nem tudja, mi lenne a legmegfelelőbb számára, ezért két párhuzamos munkakörrel kísérletezget.

A romániai alkalmazottak alig 13 százaléka elégedett a fizetésével, 40 százalékuknak szándékában is áll béremelést kérni az elkövetkező egy év alatt – derül ki a PwC által készített, Workforce Hopes and Fears című nemzetközi felmérésből.
A felmérésből ugyanakkor arra is fény derül, hogy a két munkahelyen dolgozók több mint fele egyik munkáltatója előtt sem titkolja, hogy máshol is munkát vállal, 23 százalék csak az egyik főnökét tájékoztatta erről, 21 százalék pedig inkább megtartotta magának ezt az információt
6 százalékra rúg azoknak az aránya, akik két részmunkaidős állásban dolgoznak, 9 százalék pedig egy helyen dolgozik hétközben, és máshol vállal munkát hétvégén. Ami a korosztályt illeti,
28,9 százalékuk 26–35 éves, 21,8 százalékuk 46–55 éves, 8 százalékuk elmúlt 55 éves, 7,4 százalékuk pedig 18–25 éves.
Arra a kérdésre, hogy mi a legnehezebb a két munkahelyben, tízből hat válaszadó mondta azt, hogy számára az okozza a legnagyobb gondot, hogy megtalálja az egyensúlyt a szakmai és a magánélet között. 25 százalék számára nehéz beosztania a munkára szánt időt, 10 százalék számára pedig nehézséget okoz, hogy mindkét helyen jól teljesítsen.
Meglepő viszont, hogy csak 40 százalék vallja azt, hogy ha az egyik állásában elég pénzt tudna keresni a havi anyagi szükségletei kielégítésére, akkor lemondana a második munkahelyről.
Az eJobs felmérése júliusban készült 1200 személy megkérdezésével.

Áprilisban 6443 lej volt a bruttó átlagbér, 42 lejjel (+0,7%) magasabb, mint márciusban, a nettó átlagbér pedig 3967 lej volt, ami 30 lejjel (+0,8%) magasabb az előző hónaphoz képest.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!