A modern Erdély gazdasági jövőképe címmel rendezi meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság idén 23. kiadásához érkezett Közgazdász Vándorgyűlését, a rendezvénysorozatra október 17. és 19. között Székelyudvarhelyen kerül sor – jelentette be hétvégi kolozsvári sajtótájékoztatóján Szécsi Kálmán, a szervezet országos elnöke.
2014. október 12., 17:052014. október 12., 17:05
Hozzáfűzte: a rendezvényre mintegy 40 előadó és 350 részvevőt várnak. Az előadások a gazdaság aktuális kérdéseit tárgyalják összesen öt szekcióban. Ezek keretében bemutatják a létező erdélyi vállalkozói és szövetségi sikertörténeteket, megtárgyalják a régiónak pozitív arculatot adó erdélyi brandeket is. Ezen kívül szót ejtenek a kezdő, valamint kis-és közepes vállalkozások működését lehetővé tevő finanszírozási lehetőségekről, illetve az informatika szerepéről a modern társadalomban.
Szécsi Kálmán kifejtette: céljuk, hogy feszegessék a határokat, ne csak a diplomás közgazdászokat, hanem a vállalkozói réteget is egyre inkább megszólítsák. A szakelőadások mellett ugyanakkor felsőoktatási kerekasztalra is sor kerül. „Az RMKT jövője attól függ, hogyan tudja az ifjúságot megszólítani”– szögezte le az RMKT elnöke.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
szóljon hozzá!