
Csaknem 5 százalékkal nőtt tavaly óta egy négyfős család tisztességes megélhetéshez szükség minimális kosarának értéke
Fotó: 123RF
Egy két felnőttből és két gyermekből álló család tisztességes megélhetéséhez szükséges minimális fogyasztói kosár havi értéke a 2023. szeptemberi 9978 lejről 4,7 százalékkal 10 450 lejre nőtt idén szeptemberre – derül ki Friedrich Ebert Alapítvány és a Syndex Románia szerdán közzétett jelentéséből.
2024. október 23., 15:182024. október 23., 15:18
A két szervezet közleménye szerint a kosár értéke egy két felnőttből és egy gyermekből álló család esetében havi 8586 lej, egy két felnőttből álló, gyermektelen család esetében havi 6435 lej, egy egyedülálló felnőtt esetében pedig havi 3972 lej.
A kosár értékét a jelentés készítői az Országos Statisztikai Intézet fogyasztóiár-indexre vonatkozó adatai alapján számolták ki.

A romániaiaknak mindössze 4 százaléka tartja az éghajlatváltozást napjaink legfontosabb kérdésének, szemben a megélhetési költségek és az infláció miatti aggodalmakkal, amelyeket a válaszadók 62 százaléka említett.
A tisztességes megélhetéshez szükséges minimális fogyasztói kosár a létfenntartáshoz szükséges költségeken – lakhatás, élelem – kívül a mindennapi szükségletek széles körét foglalja magában, mint például a ruházkodás, a személyes higiénia, az oktatás, az egészségügyi ellátás, a közlekedés, a kommunikáció, a szabadidő, valamint a váratlan kiadások (családi események, egészségügyi problémák stb.) – emlékeztettek közleményükben az Agerpres hírügynökség által szemlézett jelentés készítői.

Tavaly az Európai Unióban tízből egy ember (a lakosság 9,5 százaléka) nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon – ez az arány 1,2 százalékponttal magasabb a 2022-ben jegyzettnél.

Jelenleg Románia rendelkezik a legmegfizethetőbb lakáspiaccal Európa keleti felében, másrészt a közüzemi számlák és napi kiadások az átlagfizetéshez viszonyítva a legmagasabbak között vannak európai uniós összevetésben.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!