Hirdetés

Fapados roncsautóprogram

„Nem kevés, hanem nagyon kevés értékjegyet kaptunk" – nyilatkozta tegnap lapunknak Liviu Pop annak kapcsán, hogy az általa irányított Rematinvest nagyváradi kirendeltségének mindössze kilenc vouchert ítéltek meg a roncsautóprogram hétfőn elrajtolt szakaszában.

Bíró Blanka

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. június 11., 09:292013. június 11., 09:29

Ez alig tíz százaléka annak a hetvennek, amit tavaly a program második keretében kirendeltek a váradi társaságnak. Bár Pop az értékjegyeket még nem kapta kézhez, azt már most meg tudta állapítani, hogy azok gyorsan elfogynak. „Mindazok, akik lemaradnak róla, próbálkozhatnak valamely másik begyűjtőnél\" – javasolta a cégvezető. Csakhogy Bihar megye többi lerakatánál sem kecsegtetőbb a helyzet, a szintén nagyváradi Rada autóbontó ugyancsak kilenc értékjegyet kapott a tavalyi 120-szal szemben. „Sokan vagyunk, Bihar megyében 16 begyűjtő működik, amelyek között egyenlő arányban osztották el a vouchereket\" – mondta lapunknak Dumitru Rada tulajdonos, aki szerint nem érte meg jelentkezni az idei programra. A cégvezető elmondta, több értékjegyre számított, hiszen tapasztalata szerint sokkal többre lenne igény. Tájékoztatása szerint csak tegnap délig legalább százötvenen keresték fel a vállalatát, s a nap folyamán további kétszáz-háromszáz autótulajdonos érkezhet.

Általános elégedetlenség övezte a program beindítását az ország többi megyéjében is a kevés számú jegy miatt. Csíkszeredában percek alatt elfogyott az a tizenkét roncsautó-értékjegy, amit a Remat vasbegyűjtő központ kapott; újabb jegyek leghamarabb jövő héten érkezhetnek. Kovászna megyének a roncsautóprogram keretében mindössze 51 értékjegyet utalt ki a környezetvédelmi minisztérium, holott eddig több mint kétezren érdeklődtek a lehetőség iránt. Háromszéknek a számítások szerint összesen 200 értékjegyet kell kapnia, ennek első körben csak a negyedét adták át a régi autókat átvevő cégeknek. Ennek megfelelően a sepsiszentgyörgyi Ariadne Impex és Remat, valamint a kovásznai VISS ócskavastelepek egyenként 17 értékjegyet oszthattak ki. Pózna Dávid, az Ariadne Impex ügyvezetője lapunknak elmondta, 20 perc alatt lebonyolították a tranzakciót. Bár fel voltak készülve a rohamra, a gépkocsi-tulajdonosok megértőek voltak: sokan álltak sorba, az első 17 gépkocsit átvették, majd megegyeztek, hogy a kialakult sorrendet veszik figyelembe a következő szakaszban, a program folytatásakor, amikor újabb értékjegyet oszt ki a minisztérium. Ez azonban a Környezetvédelmi Alap tegnapi tájékoztatása szerint csak akkor történik meg, amikor felhasználták az eddig kibocsátott értékjegyeket. Pózna Dávid leszögezte, a helyzethez képest elégedettek, hiszen Sepsiszentgyörgyön a két cég összesen 34 jegyet kapott, míg Kolozsváron a Remat telepnek mindössze 40-et utaltak ki. Az új szabályozás szerint a Környezetvédelmi Alap annak megfelelően osztja szét az értékjegyeket, hogy a megyékben hány darab 10 évnél idősebb autó szerepel a nyilvántartásban; Kovászna megyében a statisztikai hivatal szerint több mint 7300 ilyen gépkocsi van. Az országban egyébként 3,2 millió, a roncsautóprogram keretében beváltható gépkocsi közlekedik, ebből valamivel több mint 37 ezer Kovászna megyében. Háromszéken eddig sikeres volt a program, amelynek 2005-ös beindítása óta ötezer régi autót vontak ki a forgalomból.

A tavalyihoz képest idén a felére csökkentette a kormány az értékjegyek számát, és mindössze húszezret hagyott jóvá. A tíz évnél öregebb gépkocsik után a tulajdonosok 6500 lej értékű jegyet kapnak, amit felhasználhatnak egy új gépkocsi megvásárlására. A kormány idén növelte ugyan az értékjegy árát a korábbi mintegy 900 euróról, ugyanakkor az új gépkocsi megvásárlásakor csak egy értékjegyet lehet felhasználni, emiatt gyakorlatilag csökkent a kedvezmény, hiszen az eddigi 2700 euró helyett idén már csak 1500 eurós értékjegyet lehet felhasználni új autó vásárlására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés