Hirdetés

Egyre óvatosabbak a vásárlók, az infláció miatt a lakosság több mint fele élelmet tartalékol

infláció

A vásárlók kerülik az úgynevezett impulzusvásárlásokat, és gondosan elemzik a termék ár-érték arányát

Fotó: Orbán Orsolya

A romániai lakosság több mint fele tart a további áremelkedésektől, ezért sokan élelmiszert halmoznak fel, igyekeznek kihasználni a kedvezményeket.

Krónika

2025. október 13., 20:192025. október 13., 20:19

Az infláció, vagyis a pénz értékének csökkenése jelentősen megváltoztatta a romániai lakosság vásárlási szokásait. Az idei esztendő harmadik negyedévében gyűjtött legfrissebb adatok a fogyasztók növekvő óvatosságát mutatják, és a gazdaság jelentős lassulására utalnak – írta a Hotnews.ro hírportál.

A jelentős áremelkedésekkel szembesülve – az élelmiszerárak csaknem 9 százalékkal, a nem élelmiszeripari termékek ára több mint 10 százalékkal, a szolgáltatások ára pedig csaknem 10 százalékkal emelkedett az előző évhez képest – a lakosság változtat a kiadási szokásain.

Hirdetés

Az iSense romániai piackutató cég felmérésében részt vevők több mint fele azt állítja, hogy erőteljesebben csökkentette a szükséges vásárlásokra szánt költségvetését, inkább, mint az előző negyedévben. A fogyasztók továbbra is óvatosak: kerülik az úgynevezett impulzusvásárlásokat, és gondosan elemzik a termék ár-érték arányát. Egyre növekvő tendencia a termékek felhalmozása: az iSense felmérés válaszadóinak 55 százaléka állítja, hogy kedvezményes termékeket vásárolt – ez a legmagasabb arány az elmúlt három évben.

Ez a stratégia a kiadások optimalizálására és a vonzó ajánlatok (akciós csomagok vagy 1+1 akciók) kihasználására irányul.

A lakosság körében növekszik a pesszimizmus a megtakarításokat illetően. A 2025 augusztusában gyűjtött adatok szerint a válaszadók 44 százaléka személyes megtakarításainak csökkenésére számított. Ezek a számok a 2024 augusztusához képest változtak: akkor még csak a megkérdezettek 34 százaléka szándékozott takarékoskodni. A makrogazdasági mutatók megerősítik a fogyasztók által tapasztalt nehézségeket, ami a gazdasági lassulásra utal. Románia gazdasága 2025 első felében szinte stagnált.

A vásárlóerő csökken, a bérek alig emelkednek, vagy akár csökkennek, míg az árak és a hitelkamatok rontják a jövedelmeket

– derül ki a BRD bank elemzéséből. A munkanélküliség közel 6 százalékra emelkedett, a munkaerő-felvétel stagnált, a reálbérek pedig csökkentek. Ugyanakkor jelenleg a vásárlóerő csökken, a vállalati átszervezések száma növekszik. A Román Nemzeti Bank becslése szerint az infláció késő ősszel éri el csúcspontját, és az év végére nagyon lassan csökkenni fog.

korábban írtuk

Alulról súrolta a 10 százalékot az infláció szeptemberben
Alulról súrolta a 10 százalékot az infláció szeptemberben

Szeptemberben 9,88 százalékra gyorsult az infláció Romániában az augusztusi 9,85 százalékról – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés