Hirdetés

Tovább drágul az élet Romániában, állami intézkedések kellenek az elemzők szerint

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Növekvő infláció, emelkedő kamatok, romló gazdasági kilátások – egyre több irányból érkeznek a korábbiaknál jóval pesszimistább forgatókönyvek Románia gazdaságának alakulását illetően. A Krónikának nyilatkozó szakember is azt mondja, a háború és az Oroszország ellen bevezetett szankciók pörgetik az árakat, de a jelenlegi helyzetben a kormányzat részéről a legrosszabb választás az adóemelés lenne.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2022. május 17., 08:072022. május 17., 08:07

A 2021-es erőteljes bővülést követően 2022-ben 2,6 százalékra lassul a román gazdaság növekedése, ami elsősorban az infláció és az ukrajnai háború számlájára írható – vetítette előre az Európai Bizottság (EB) tegnap közzétett tavaszi gazdasági prognózisában, miután februárban, az ukrajnai invázió előtt még 4,2 százalékos bővülést vetített előre. A brüsszeli elemzők lefelé módosították a román gazdaság 2023-as növekedésére vonatkozó előrejelzéseket is, a tavaszi jelentésben a bruttó hazai termék (GDP) 3,6 százalékos növekedésével számoltak, szemben a téli prognózisban szereplő 4,5 százalékkal.

További rossz hír ugyanakkor, hogy az inflációs mutatókat viszont felfelé módosították, Románia esetében erre az évre 8,9 százalékos, jövőre 5,3 százalékos pénzromlással számol az Európai Bizottság.

Hirdetés

A februári előrejelzésben még 5,3 százalékos inflációt valószínűsítettek erre az évre.

Száguldó infláció, szárnyaló kamatok

Semmivel sem derűlátóbbak a romániai elemzők sem. Valentin Tătaru, az ING Bank vezető közgazdásza időszakos makrogazdasági elemzésében arról ír, nagyon valószínű, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) az idei év végéig 5,5 százalékra emeli a jelenleg 3,75 százalékos alapkamatot. Kijelentését a térség többi országában – Lengyelország, Csehország és Magyarország – tapasztalható jegybanki döntésekkel támasztotta alá, amelyek jelentősen eltérnek az itteni mozgásoktól.

Tătaru szerint ha a térség többi jegybankja folytatja az alapkamat emelését, akkor Románia köteles követni ezt a trendet, ám ha valamely országban kamatcsökkentésről döntenének, igen kevés a valószínűsége annak, hogy Románia ezt az elkövetkező két évben követné.

Adrian Codârlaşu, a romániai befektetési szakembereket tömörítő testület (CFA Románia) alelnöke sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az év végére az alapkamat elérje az 5 százalékot, ami 15 százalékos inflációt eredményezne, és meghaladná a BNR által júniusra prognosztizált 14,2 százalékos szintet. „A piac 11 százalékos inflációt várt, de ez elérte a 14 százalékot olyan körülmények között, hogy nem kizárt az 5 százalékos vagy még magasabb alapkamat. Ilyen körülmények között pedig nem kizárt, hogy a ROBOR az év végéig elérje a 7 százalékot, ezt pedig 5–6 hónap múlva az IRCC (a fogyasztói hitelek új irányadó mutatója – szerk. megj.) emelése követné” – fogalmazott. A három hónapos ROBOR amúgy tegnap már 5,52 százalékon állt, az IRCC pedig 1,86 százalék.

Adrian Codârlaşu szerint amúgy az infláció és egyben az alapkamat emelése összefüggésben áll az amerikai dollár árfolyamának alakulásával is, az USA devizája ugyanis annyira erősödik, hogy akár már egy hónapon belül utolérheti az eurót.

Mint a szakértő rámutatott, mindez azért, mert a legtöbb nyersanyag ára dollárban van meghatározva, és az Ukrajnában zajló háború miatt a dollárra menekülő devizaként tekintenek, ráadásul az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is emeli az alapkamatot.

A BNR illetékese adóemelést vár

„Mindenhol a világon nőnek most a kamatok, Romániában pedig elkerülhetetlen lesz az adóemelés” – vallja eközben Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója, aki szerint jelenleg egy átmeneti időszak van a 2012-ben elrajtolt „nagy lazítás” és a „nagy szigor” között. A jegybankelnöki tanácsadó ugyanakkor úgy látja, hogy Romániában elkerülhetetlen az adóemelés.

Idézet
Jelen pillanatban az utolsó helyen állunk az Európai Unióban, ha az adókat a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítjuk. 27 százalékos bevételünk van, miközben 40 százalékot akarunk elkölteni.

Nem áll össze. Nehéz adót emelni, mivel a lakosságot így is megtépázta az infláció, csökkent a vásárlóerő, de Románia megkésett ezzel az intézkedéssel. Rég meg kellett volna hozni. Attól függ, hogyan fog megállapodni a kormány a lakossággal, a koalíció, amelynek meg kellene szavaznia egy ilyen intézkedést a parlamentben” – fejtette ki Adrian Vasilescu.

A háború és a szankciók pörgetik az árakat

„A korábbi évek felelőtlen és erőteljesen expanzív fiskális politikája miatt a román kormánynak kevés lehetősége van arra, hogy kivédje az infláció hatásait, például adócsökkentéssel éljen, vagy nagymértékben megemelje a szociális kiadásokat” – szögezte le tegnap Rácz Béla Gergely közgazdász, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közgazdaság- és gazdálkodástudományi karának adjunktusa, amikor a valamennyiünk életére negatívan kiható gazdasági mozgásokról kérdeztük.

Felidézte, a BNR a várakozásokhoz mérten felfele módosította az év végi inflációs előrejelzését, míg eddig ez 2022 decemberére 9,6 százalék volt, most megemelte 12,5 százalékra.

„A jegybank prognózisai a realista forgatókönyvet veszik alapul, de soha nem a legrosszabb állapotot vetítik előre, így nagy eltérésre nem számíthatunk” – szögezte le a kolozsvári szakértő. Hozzátette, a nemzeti bank jelentésében az is benne van, hogy az infláció nyárig még növekedni fog, miközben az áprilisi mutató is rekordmagas volt.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com

Az okok – mint mondta – összetettek, de leginkább az orosz–ukrán háború és az Oroszországra kiszabott szankciók következménye az energiaárak folyamatos növekedése, az olaj és mezőgazdasági árucikkek folyamatos drágulása.

„Ha az európai piacról eltűnik a kínálat egy része a háború és a szankciók miatt, az árnövekedéssel jár, és ezzel nincs, amit kezdeni” – húzta alá Rácz, aki szerint az infláció elleni védekezés első számú eszköze a monetáris politika, és azon belül az alapkamat emelése, és várhatóan a bukaresti jegybank a jövőben tovább növeli a kamatszintet, ami elvileg mérsékeli az inflációt.

„Az infláció mindenkit rosszul érint, az államháztartást, a költségvetést is, de leginkább a lakosság azon részét sújtja, akik alacsony jövedelemből élnek” – fejtette ki az önkormányzati képviselőként is tevékenykedő közgazdász. Ezért szerinte a fiskális politikának is kellene alkalmazkodnia az inflációs helyzethez, az államnak a leginkább kitett rétegeket kellene kompenzálnia, nekik kellene segítenie kivédeni a pénzromlás negatív hatásait, például úgy, hogy megnöveli a szociális kiadásokat, vagy elvileg differenciált adócsökkentésre kerülhetne sor. Ezzel viszont az a probléma, hogy a romániai költségvetés tipikusan akkor is túlköltekező volt, amikor erre nem lett volna szükség, mutatott rá az elemző. Emlékeztetett,

a közgazdászok folyamatosan figyelmeztettek, hogy pozitív konjunktúrában a felelőtlen túlköltekezés, az erőteljes jövedelempolitika a gazdaságot túlfűtötté teszi,

közben nincs olyan mértékben pozitív hatással az emberek jóllétére, mint az, ha a kormányzat akkor tud nagyobb mértékben költekezni vagy adókat csökkenteni, amikor negatív konjunktúra van, mint jelenleg.

korábban írtuk

Romló kilátások a háború árnyékában: leginkább az élelmiszer-drágulás okoz gondot a román gazdaságnak
Romló kilátások a háború árnyékában: leginkább az élelmiszer-drágulás okoz gondot a román gazdaságnak

Ha az orosz–ukrán háború elhúzódik a gazdasági stagnálás sem kizárt, sőt az Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági háború esetén a recesszió is valós forgatókönyv lehet világszerte – jelentette ki a Krónikának Nagy Bálint Zsolt egyetemi előadótanár. 

„A túlköltekezés a koronavírus-járvány alatt részben indokolt volt, de a pandémia előtt is felelőtlen és expanzív fiskális politika jellemezte Romániát, ezért most a kormányzatnak kevés a lehetősége arra, hogy adócsökkentéssel éljen, és nagymértékben megemelje a szociális kiadásokat. Közben a költségvetéshiány finanszírozása egyre többe kerül, a kamatkiadások növekednek” – részletezte Rácz Béla Gergely.

Hangsúlyozta: a 13,7 százalékos infláció mindenkinek egyformán 13,7 százalék, de a fogyasztói kosárban, ami az árváltozásokat méri, nincsenek benne például a lakbérek, a törlesztőrészletek, így azokban a háztartásokban, ahol sokkal az átlag alatt van a jövedelem, a költségvetés nagyobb mértékben csökken, mint az infláció, hiszen jelentősen megemelkedik a lakbér, a hiteltörlesztő-részlet, amiről az infláció gyakorlatilag nem közöl adatokat.

Idézet
Nagy valószínűséggel sok olyan háztartás van, melyeknek a kiadásai az elmúlt évben nem 10, hanem 20, akár 25 százalékkal növekedtek meg, ráadásul ők azok, akik eddig is a teljes jövedelmüket elköltötték, ezért nincsenek megtakarításaik, amihez most nyúlhatnának, tehát veszélybe kerülhet a megélhetésük

– figyelmeztetett az egyetemi oktató, aki szerint ilyen helyzetben a legrosszabb, ami történhet, az adóemelés.

Úgy gondolja, ha erre mégis sor kerülne, csak differenciáltan valósulhat meg, vagyis a magas jövedelműeket lehet jobban terhelni, akiket kevésbé sújt a mostani gazdasági helyzet, és a többletbevételből nagyobb szociális kiadásokat kell eszközölni. Ám szerinte elsősorban az adóbegyűjtés hatékonyságát kellene növelni, amire vannak ígéretek az illetékesek részéről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
Hirdetés
Hirdetés