
A Mercosur-megállapodás jó hatással lehet a román autóiparra
Fotó: MTI
Az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti kereskedelmi megállapodás nagy lehetőséget jelent Románia gazdasága, különösen az autóipar számára – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton Jászvásáron.
2026. január 24., 20:512026. január 24., 20:51
Az elnök „rendkívül komoly dolognak” nevezte az egyezményt, amely szerinte előnyös Románia számára. Mint hangsúlyozta, a román export értéke évente hozzávetőlegesen 90 milliárd eurót tesz ki, és ennek közel felét a gépjárműipar adja.
„Amikor a Mercosur-megállapodásról beszélünk, az érem mindkét oldalát meg kell nézni” – jelentette ki.
Nicușor Dan rámutatott arra is, hogy a kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások már több mint két évtizede folynak, és az elmúlt tíz évben Romániának az volt a hivatalos álláspontja, hogy támogatja az egyezményt.

Románia nem rendelkezik azokkal a laboratóriumokkal, amelyekkel ki lehetne mutatni a Mercosur-országokból importált termékekben található esetleges növényvédőszer-maradványokat vagy génmódosított összetevőket – jelentette ki Florin Barbu miniszter.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
szóljon hozzá!