Matricaszerű pecséttel védekezik a nagyváradi polgármesteri hivatal az adóigazolási okiratok hamisítása ellen, a védjegy június 17-étől, hétfőtől kerül rá a tanúsítványokra – jelentették be tegnap az önkormányzat illetékesei.
2013. június 13., 09:382013. június 13., 09:38
Eduard Florea, a hivatal gazdasági igazgatója a Krónikának elmondta, nem állt szándékukban az ország más városaiban alkalmazott biztonsági rendelkezéseket utánozni, a zárjeggyel az a céljuk, hogy nehezebben lehessen kijátszani a rendszert. Ez tűnt a legjobb megoldásnak, hiszen nem túl költséges, ugyanakkor az ügyintézést sem lassítja. „Büszkék vagyunk arra, hogy az országban egyedül nálunk lehet helyben kézhez kapni ezeket a tanúsítványokat, más városokban reggel kérvényezni kell, és csak délutánra készülnek el\" – magyarázta Florea. Az igazolást ingatlanok, telkek és járművek elidegenítésekor kell kiváltani, és azt bizonyítja, hogy az igénylőnek nincsenek helyi adótartozásai.
Florea arról is beszámolt, hogy a legtöbb érintett váradi lakos már kérvényezte a hivatalból beépíthetővé nyilvánított mezőgazdasági telke visszaminősítését, már csak hatszázan vannak, akik eddig nem jelentkeztek a polgármesteri hivatalban. Egy önkormányzati rendelet automatikusan beépíthetővé minősített több, kertként használt területet, és annak megfelelően nagyobb adót rótt ki a tulajdonosokra. Az intézkedést és a kérvényezési procedúrát azóta is sokan bírálják, az Erdélyi Magyar Néppárt például önkényesnek és törvénytelennek tartja, emiatt jogorvoslatot kért. Floreának azonban nincsenek erre vonatkozó információi, lapunknak annyit mondott, csupán pár személy fellebbezett a telke besorolásáról szóló döntést illetően.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!