
A fogyasztók visszafogják kiadásaikat, elhalasztják a nagyobb vásárlásokat
Fotó: Borbély Fanni
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés – jelentette ki pénteken Feliciu Paraschiv, a Kis- és Középvállalkozó Kereskedők Országos Szövetségének (ANCMMR) alelnöke.
2026. március 20., 17:112026. március 20., 17:11
A munkaadói szervezet képviselője szerint a fogyasztás csökkenése az egész gazdasági láncot érinti, a termelőktől a feldolgozókon át a forgalmazókig.
Paraschiv rámutatott: bár 2025-ben a statisztikák szerint 0,2 százalékkal emelkedett a kiskereskedelem árbevétele, ez a 7,8 százalékos inflációnál jóval alacsonyabb nominális növekedés volt. A kiskereskedelmi forgalom volumene valójában mintegy 7,5-7,6 százalékkal csökkent, vagyis ténylegesen kevesebb árut értékesítettek a kereskedők – magyarázta.
Az ANCMMR alelnöke szerint a jelenséget a lakosság vásárlóerejének romlása okozza. Emlékeztetett arra, hogy a bérek idén várhatóan 5-6 százalékkal nőnek, de ezt az infláció nagyrészt felemészti, így reálértéken a jövedelmek csökkennek. A fogyasztók visszafogják kiadásaikat, olcsóbb termékekre váltanak, elhalasztják a nagyobb vásárlásokat, és egyre inkább az alacsonyabb árkategóriájú, illetve saját márkás termékeket keresik – idézte az Agerpres Paraschivot.

Az alapvető élelmiszerek árréssapkája nem kezelte a megélhetési válság valódi okait – állapítják meg legfrissebb elemzésükben a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán létrejött Romanian Economic Monitor kutatócsoport szakértői.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!