
Nem támogatja. Alexandru Rogobere egészségügyi miniszter szerint nem szabad csökkenteni a béreket az ágazatban
Fotó: Haáz Vince
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy „teljes mértékben ellenzi” a 10 százalékos bércsökkentést az egészségügyi rendszerben alkalmazott, ugyanakkor támogatja a teljesítményalapú fizetést.
2026. február 11., 10:012026. február 11., 10:01
A miniszter erről kedden este beszélt az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva.
amelynek keretében az egészségügyi személyzet fizetését vagy jövedelmét 10 százalékkal csökkentik, anélkül, hogy figyelembe vennék az egészségügyi rendszer sajátosságait” – szögezte le Alexandru Rogobete.
A miniszter szerint az egészségügyi rendszer „elsősorban nemzetbiztonsági kérdés. Másodsorban
Rámutatott, hogy a fejlesztési minisztérium által nyilvánosságra hozott sürgősségi rendeletben az egészségügyi rendszer „ugyanolyan szintre kerül, mint az egész közigazgatás”.
Rogobete hangsúlyozta, hogy ellenzi a bérek csökkentését.
„100 százalékban, és bár én is tagja vagyok ennek a kormánynak, azt ajánlom, hogy
– mutatott rá.
Mint ismeretes, a kormánynak a 2024-es, 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragása érdekében súlyos megszorításokat tartalmazó költségcsökkentő intézkedéseket kell elfogadnia.
Az adóemelések és esetleges elbocsátások mellett a tervek részét képezi az állami kiadások 10 százalékos csökkentése is.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!