
A fuvarozók az elmúlt időszakban több tiltakozó megmozdulást is szerveztek egyebek mellett a kötelező biztosítások díjszabása miatt
Fotó: Infotrafic/Kolozsvár
A Versenytanács elnökének menesztését kéri a kormánytól és a parlamenttől a Romániai Fuvarozók Szövetsége (COTAR), arra hivatkozva, hogy Bogdan Chiriţoiu „nyilvánvalóan kapcsolatban áll” a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) piacával.
2024. február 14., 15:012024. február 14., 15:01
A COTAR képviselői szerdai közleményükben hangsúlyozták, hogy a multinacionális cégek jelenleg 250 százalékkal drágábban árulják a kgfb-kötvényeket, mint három évvel ezelőtt.
amely nyilvánvalóan támogatja a biztosítótársaságok tevékenységét, a gépjárműjavítási és szállítási ágazatban tevékenykedőkét pedig veszélyezteti” – áll az Agerpres által idézett közleményben.
A COTAR felrója a Versenytanácsnak, hogy az évek során folyamatosan elutasította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac működésének ellenőrzését egészen 2015-ig, amikor a fuvarozók országos tüntetést szerveztek a kgfb-kötvények indokolatlan drágulása miatt.
„Bogdan Chiriţoiu annak idején úgy tett, mintha nem látná a biztosítótársaságok közötti ármegállapodásokat, és csak a média nyomására értette meg, hogy az általa vezetett intézménynek komoly vizsgálatot kell indítania a biztosítások piacán” – idézték fel a fuvarozók. Emlékeztettek: az akkori vizsgálat eredménye megerősítette, hogy 2012 októbere és 2016 novembere között a biztosítótársaságok egymás között egyeztetve emelték a tarifákat.
„A Versenytanács azonban továbbra sem lépett közbe” – fogalmaztak.
A fuvarozók szerint Bogdan Chiriţoiu abban is sáros, hogy árplafon bevezetését szorgalmazza a gépjárműjavítási munkálatokra, noha az ASF jelentése szerint a romániai autószervizek munkadíja nem haladja meg s kgfb-tarifákból befolyó összegek 5 százalékát.
A fuvarozói szervezet szerint az autóipar és a szállítmányozási ágazat a román bruttó hazai termék (GDP) 20 százalékát adja, míg a biztosítási piac több mint tízszer kisebb, az állami intézmények mégis utóbbit támogatják, az állam érdekeinek rovására. „Miniszterelnök úr, nyilvánosan kérjük, hogy indítsa el az eljárást a Versenytanács elnökének leváltására. (...) Ha ezzel az állásfoglalással nem sikerül meggyőznünk önt, kénytelenek leszünk a tiltakozás más formáihoz folyamodni” – zárták közleményüket a COTAR képviselői.

A közúti fuvarozók kéréseiből kiindulva több módosítást is fontolóra vesz a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb, RCA) piacán – tájékoztatott csütörtökön az intézmény.

Csütörtöki ülésén a kormány nem hat, hanem csak három hónappal hosszabbította meg január elsejétől a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását – pontosított pénteki sajtótájékoztatóján Mihai Constantin.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!