Fellendítené a gazdaságot, és az államkassza bevételét is növelné, ha az általános forgalmi adót (áfa/TVA) a jelenlegi 24 százalékról ismét 19 százalékra csökkentené a kormány – véli a Külföldi Befektetők Tanácsa (FIC).
Kudarcba fulladt a Román Vasúttársaság áruszállító ágazatának (CFR Marfă) privatizációja: a múlt heti határidőig jelentkező három cég közül egyik pályázata sem bizonyult megfelelőnek a közlekedési minisztérium szerdai közleménye szerint.
Új gyárat épít a Kolozs megyei Nemeszsukon a háztartási gépeket gyártó olasz DeLonghi vállalat. A termelőegységben a háztartási gépekhez szükséges alkatrészeket fogják gyártani, így ezeket nem kell többé külföldről importálni.
A kormány több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi az állami vállalatoktól 2018-ig - derül ki egy kormányzati dokumentumból.
Az export és a belső fogyasztás vitte előre a román gazdaságot az idei év első negyedében, amikor is a gazdasági szakemberek által vártnál nagyobb mértékben bővült a bruttó nemzeti termék.
Idén is május 25-ig ajánlható fel a jövedelemadó két százaléka bármely Romániában bejegyzett nonprofit szervezet javára. Az ily módon segíthető szervezetek közé tartoznak egyebek mellett az egyesületek, alapítványok, egyházak, szakszervezetek.
Hamarabb megkezdődhet a nyári szünidő az elemi és általános iskolások számára, ha a kormány elfogadja a Turisztikai és Szolgáltatási Patronátus Szövetségének (FPTS) erre vonatkozó kérését.
Az első negyedévben 4,7 százalékkal nőtt a román ipari termelés bruttó értékben kifejezve – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A szezonális hatásoktól megtisztított adatok szerint a növekedés 4,8 százalékos volt.
Búcsút vehetnek a fogyasztók a Napolact által gyártott, Brânză de Năsal márkanéven futó noszolyi sajttól, miután sajtóértesülések szerint a kolozsvári tejtermékgyártó többségi tulajdonosa, a Friesland el kívánja adni cegei üzemét.
Bejelentetlen munkabeszüntetéssel tiltakozott kedden is a Román Posta több ezer alkalmazottja Bukarestben és Erdélyben a jövedelem-csökkenést eredményező vállalati intézkedések ellen. A postássztrájk már a nyugdíjak kézbesítését is veszélyezteti.
Összesen 117 ezer euróra bírságolta meg a magyar Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az RDS & RCS-t, amiért a nagyváradi székhelyű vállalat 2012 novemberében kivette az általa kínált csomagokból a Discovery csatornáit.
Felére csökkentheti a kormány a mikrovállalkozások adóját – helyezte kilátásba hétfői sajtónyilatkozatában Maria Grapini, a kis- és közepes vállalkozásokért, a turizmusért és az üzleti környezetért felelős tárca nélküli miniszter.
Legtöbb 200 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyújt az állam fejlesztésre a kis- és közepes vállalkozásoknak, ha ebből hét új munkahelyet hoznak létre, és az új alkalmazottakat a beruházás után számított három éven keresztül meg is tartják.
Spontán sztrájkba kezdett hétfőn több mint 1500 postás Bukarestben. Matei Brătianu szakszervezeti vezető elmondta: az alkalmazottak elsősorban azért tüntetnek, mert a Román Posta vezetősége fizetetlen szabadnapokra kötelezi őket.
Heti ötről négynaposra csökkenti alkalmazottai munkaprogramját a Nagybányán ciántechnológiás bányaprojektet tervező Romaltyn Mining a helyi önkormányzat egy hónappal ezelőtti határozata miatt.
Júliustól emelik a szociális segélyeket Romániában, hogy ellensúlyozzák az energiaárak liberalizációja által okozott többletterheket a hátrányos helyzetű családokban.
A várakozásoknak megfelelően nagy hasznot hozott a turisztikai vállalkozók többségének a május elsejei munka ünnepe és a május ötödikei ortodox húsvét közötti minivakáció. Székelyföld egyes üdülővárosaiban ezzel szemben nem nőtt a forgalom.
Traian Băsescu államfő szerint Románia optimális esetben 2017-ben csatlakozhat az euróövezethez, miután már most teljesít hármat a maastrichti szerződésben rögzített öt feltétel közül.