
A várakozásokkal ellentétben mégsem írja alá a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodáshoz kapcsolódó szándéknyilatkozatot Traian Băsescu – jelentette be hétfő este Victor Ponta miniszterelnök, egy, az államfővel folytatott csütörtöki telefonbeszélgetésre hivatkozva.
2014. február 11., 16:392014. február 11., 16:39
PDL-s aknák?
A román gazdaság aláaknázásáért kellene vizsgálatot indítani Traian Băsescu államfő, Emil Boc volt miniszterelnök és Elena Udrea ex fejlesztési tárcavezető ellen Victor Ponta szerint. Erről a kormányfő hétfő este beszélt a România Tv hírcsatornán. „Ők hárman ugyanabban a bandában voltak, hátukra vették az országot, majd szakadékba hajították. Egyszerűen tönkretették, gúnyt űztek belőle. Kirángattak bennünket a civilizált országok sorából, amiért az emberek 2012-ben tönkrevágták őket, s ezt fogják tenni idén is” – fogalmazott Ponta.
A kormányfő szerint ilyen körülmények között Romániának nincs érvényes készenlétihitel-megállapodása a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az Európai Bizottsággal, illetve a Világbankkal. Ponta azt mondja, ettől függetlenül az ország teljesíteni fogja a szándéknyilatkozatba foglalt vállalásait.
Amint arról beszámoltunk, Traian Băsescu hétfőn azt mondta, még nem döntött a kérdésben, arra vár, hogy a kormány elküldje neki a szándéknyilatkozat tervezetét, s annak függvényében határoz.
Mint ismeretes, az államfő aláírása nélkül nem lehet jóváhagyásra továbbítani a dokumentumot az IMF igazgatótanácsához, így az nem tud dönteni egy újabb hitelrészlet folyósításáról.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!