
Fotó: Nagy D. István
Idén is visszapályázhatják a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett vállalkozások az ingatlanadójuk egy részét – a 2015-ös kiírás azoknak kedvez, akik jól fizetik alkalmazottaikat.
2015. március 30., 19:482015. március 30., 19:48
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 500 ezer lejes alapot különített el a kis- és közepes vállalkozások támogatására, a programot ebben az évben is a kereskedelmi és iparkamara bonyolítja le. A cégvezetők április 7. és október 16. között nyújthatják be igénylésüket.
A gazdasági bizottság becslése szerint mintegy négyszáz, sepsiszentgyörgyi gazdasági egység jogosult a támogatásra. A cégek 13 tételre kérhetnek pénzt, többek között székházuk felújítására, zöldövezet, bababarát környezet kialakítására, számítógéppark fejlesztésére, munkaeszközök vásárlására, ISO-minősítésre, kamat- vagy lízingtámogatásra.
Mint ismeretes, a de minimis támogatásnak ezt a formáját három évvel ezelőtt vezette be a városvezetés, amikor 50 százalékkal megnövelte a jogi személyek terület- és ingatlanadóját, ám a helyben bejegyzett vállalkozások számára elérhetővé tették, hogy a növelést visszapályázzák, így valójában az adóteher emelése a bankokat, benzinkutakat érintette.
Az elképzelés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert minden évben több millió lej többlet folyt be a városháza kaszszájába. Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke emlékeztetett, minden évben működött a bónuszrendszer: első évben azok voltak a kedvezményezettek, akik új munkahelyeket teremtettek, tavaly azok, akik helyben készült terméket vásároltak a visszaigényelt pénzből, idén pedig azok kérhetik vissza a tavalyelőtti teljes adóemelés kétszeresét, akik az átlagbérnél nagyobb fizetést adnak az alkalmazottaiknak. Azok a cégek, melyek nem teljesítik ezt a feltételt az adónövelés összegét pályázhatják vissza.
Mint arról beszámoltunk, Szentgyörgyön már nem a munkahelyhiány jelenti a problémát, inkább jól fizető állásokra van igény. A háromszéki átlagbér 1482 lej.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!