
Idén 2,3 százalékkal, míg jövő évben 4,3 százalékkal fog emelkedni a banki hitelezés Romániában – derült ki a banki munkáltatói szövetség (CPBR) megrendelésére a Deloitte tanácsadó cég által készített felmérésből.
2015. május 08., 10:192015. május 08., 10:19
A szakértők szerint elsősorban a cégeknek adott kölcsönök terén várható bővülés, amelyhez az európai uniós alapok lehívási rátájának növekedése is hozzájárul. A felmérés rámutatott: a jogi személyek hitelezése tavaly 6,3 százalékkal, 2013-ban pedig 5 százalékkal esett vissza a megelőző évhez képest, de idén minden bizonynyal növekedésnek indul a piac.
Oana Petrescu, a Deloitte Románia igazgatója a tanulmány bemutatóján elmondta: a magánszemélyek esetében idén 2,6 százalékos, 2016-ban pedig 5,2 százalékos növekedésre számítanak, a jelzáloghitelek tekintetében ugyanakkor 7–8 százalékos bővülés is bekövetkezhet. A szakértők úgy nyilatkoztak: a rövid távú pozitív kilátások ellenére a várható piaci növekedés alig 10 százalékos lesz, fele annak, mint amekkora előrelépést 2010–2011-ben jegyeztek.
Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója eközben arról számolt be, hogy a továbbiakban pozitív reálkamatot kívánnak biztosítani a bankbetétek után. „Arra számítunk, hogy a következő három–négy negyedévben az inflációs ráta a nullához közelít majd, a központi jegybanknak pedig olyan pénzpolitikát kell folytatnia, amely ösztönzi a hitelezés növekedését” – fogalmazott Isărescu.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!