
Növelné a mioveni-i Dacia autógyár versenyképességét a francia Renault-csoport, amely szeretné elkerülni, hogy a marokkói kikötővárosban, Tangerben újonnan épített Renault-üzem veszélybe sodorja a romániai egység tevékenységét – nyilatkozta Nicolas Maure, a francia csoport romániai vezérigazgatója.
2015. május 06., 15:472015. május 06., 15:47
Mint kifejtette: a fejlesztés érdekében öt éven belül a mostani 5 százalékról 20 százalékra bővítik a mioveni-i gyár gépesítési fokát, ennek érdekében „ellenőrzés alatt” tartják a béremeléseket, illetve a megürült munkahelyekre nem alkalmaznak új személyeket.
„A nyugati országokban működő gépkocsiüzemekben a gépesítési fok eléri a 90 százalékot, mi azonban nem szeretnénk túl gyorsan felzárkózni, hogy ne szökőárként szüntessük meg a munkahelyeket. Ugyanakkor realistának kell lennünk, és amennyiben nagyobb versenyképességet akarunk elérni, egy időre gátat kell szabnunk a béremelésnek” – fogalmazott Nicolas Maure.
A Renault igazgatója ugyan elismerte, hogy európai uniós viszonylatban meglehetősen alacsonyak a romániai bérek, de elmondása szerint a mioveni-i egység alkalmazottai többet keresnek a hazai átlagbérnél, illetve két és félszer nagyobb a fizetésük, mint a marokkói autógyár munkásainak.
Tavaly a Piteşti-hez közeli üzemben közel 340 ezer Dacia típusú gépkocsit gyártottak, idén pedig a kapacitást 350 ezerre bővítenék. Nicolas Maure hozzátette: a tangeri létesítmény ennél jóval nagyobb növekedést fog elérni ebben az évben.
A Renault 1999-ben vásárolta fel a Daciát, amelynek mioveni-i gyárában körülbelül 14 ezren dolgoznak. Az üzlet hatékony működését, illetve növekedését nagyban akadályozza a romániai autópályák hiánya, ilyen körülmények között ugyanis rendkívül költséges a gépkocsik szállítása, illetve az export.
A Dacia-üzem alkalmazottai az elmúlt években több ízben is tüntettek annak érdekében, hogy a kormány lásson neki a sztrádaépítésnek. Az új tangeri egységben egyébként ugyanolyan típusú Dacia-autókat állítanak elő, mint Piteşti-en.
Belép a kisautók piacára a Renault
A kisautók piacára is belépne a Dacia típusú gépkocsikat is gyártó francia Renault-csoport, amely híresztelések szerint alig 5000 euróért árulná a Renault Kayoura keresztelt minijárművét. Az autókat a marokkói Tanger kikötővárosban újonnan nyitott üzemben gyártják majd – jelentett be Jacques Prost, a Renault marokkói vezérigazgatója. Az új gépjárműveket a tervek szerint május 20-ától az indiai piacra exportálják, de hamarosan Európában is árulni fogják.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!