Jelentős változások várhatóak ebben az évben a romániai ingatlanpiacon az ország legnagyobb ingatlanközvetítő portálja, az Imobiliare.ro legfrissebb felmérése szerint.
Közel 140 ezren töltötték a karácsonyi és a szilveszteri ünnepkört szállodában, panzióban vagy vidéki villában, a belföldi üdülők aránya így 5 százalékkal emelkedett 2013-hoz képest – számolt be az Országos Faluturisztikai Szövetség (ANTREC).
Angela Merkel német kancellár hajlandó arra, hogy hagyja kilépni Görögországot az euróövezetből, amennyiben a szélsőbaloldal hatalomra kerül.
Változásokkal indult az új év: már az első naptól nőtt a minimálbér értéke, valamelyest drágult az energia, nőtt a közúti kihágásokért kiróható bírságok összege, de eközben csökkent a vendéglátásban alkalmazott általános forgalmi adó.
Jövő évtől mérséklődik a földművelők számára a gázolaj után befizetendő jövedéki adó, miután a kormány hétfőn elfogadta az erre vonatkozó határozatot.
Siralmas évet zár Románia autópályák tekintetében, 2014-ben ugyanis alig 50,5 kilométernyi sztrádát nyitottak meg – rendszerint többször is kitolva a határidőt – a forgalom előtt, ráadásul az átadott szakaszok egy része nem is készült el egészen.
Az életszínvonal romlását jelzi, hogy az éttermek étlapjáról kiszorulnak az ínyencségek, és újra hódít a csirkéből készült bécsi szelet és a szalmakrumpli párosítása – véli Ştefan Bercea, a Szakácsok és Cukrászok Romániai Szövetségének elnöke.
Végig kell vinni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött készenlétihitel-megállapodást, és nem kell azt folytatni – jelentette ki az RFI-nek adott interjúban Darius Vâlcov pénzügyminiszter.
Rendkívül zsúfoltak lesznek szilveszter környékén a székelyföldi és a partiumi szállodák, panziók: a helyek többségét már ősszel lefoglalták a turisták, egyes vendéglátósok soha nem tapasztaltak ekkora forgalmat az év utolsó napjaiban.
Az orosz Gazprom 30 százalékkal csökkenti a Romániának szállított földgáz mennyiségét – értesült a B1 televízió, Andrei Gerea energetikai miniszter szerint pedig az intézkedés megfelel az elmúlt hónapok trendjeinek, így nincs ok aggodalomra.
Elutasította hétfőn az alkotmánybíróság a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által a 2015-ös évi állami költségvetés kapcsán emelt kifogásokat.
Ebben az évben is folytatták terjeszkedésüket a hazai piacon jelenlévő nagy divat-áruházláncok: a legtöbb, összesen nyolc új boltot a svéd H&M csoport nyitotta, ezt követi a CCC lengyel cipőüzlet hat új kirendeltséggel.
Két fő tendencia jellemezte ebben az évben a romániai munkaerőpiacot: egyrészt az úgynevezett outsourcing szolgáltatásokat biztosító cégek országszerte több ezer személyt alkalmaztak, ugyanakkor hiány mutatkozott az IT-szakemberek és szakmunkások körében.
Tiltakoznak a romániai fuvarozók a német minimálbér bevezetésének járulékos rendelkezései ellen. A legkevesebb 8,5 eurós órabér ugyanis például a Németországon csak átutazó, külföldi cégnek dolgozó kamionsofőröket is megilleti a berlini hatóságok szerint.
Másfél év alatt, három lépcsőben vezetik be az elektronikus pénztárgépeket Romániában, ahol becslések szerint tíz százalékkal csökkenthető az adócsalás mértéke az intézkedés révén.
Biztonsági megfontolásból felfüggesztette tevékenységét a bitcoin (BTC) adásvételére egy évvel ezelőtt létrehozott első romániai online platform.
Megnyitották pénteken a forgalom előtt az Arad–Nagylak-autópálya 28 kilométer hosszú szakaszát.
Rekordszámban költöznek Londonba válság sújtotta hazájukból a legtehetősebb oroszok, kihasználva a brit „befektetői vízum" nyújtotta lehetőségeket.