Hirdetés

Vizsgálják a romániai Volkswageneket

Vizsgálatot rendelt el az Országos Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) annak kiderítésére, hogy a Romániában forgalomba hozott személygépkocsikra is telepítettek-e a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások kijátszására alkalmas szoftvert.

Rostás Szabolcs

2015. szeptember 27., 20:122015. szeptember 27., 20:12

Pénteken kibocsátott közleményében a hivatal bejelentette: felszólította a világméretű botrányt kirobbantó Volkswagen hazai leányvállalatát, hogy záros határidőn belül bocsássa rendelkezésére azoknak az autómárkáknak a listáját, amelyeken alkalmazták a csalást. Ezzel egyidőben a román környezetvédelmi minisztérium munkacsoportot hozott létre az ügy hazai vetületének kivizsgálására.

Időközben kiderült, hogy a személygépkocsikon kívül a kisebb haszonjárművek károsanyag-kibocsátási adatait is meghamisította a német óriáscég. Alexander Dobrindt közlekedési miniszter pénteken elmondta, a német utakon mintegy 2,8 millió autó közlekedik, amelyek érintettek lehetnek a hamisítási botrányban. A tárcavezető közlése szerint az EA 189-es motor 1600 és 2000 köbcentis változatával felszerelt személyautókról, illetve furgonokról van szó, de most vizsgálják, hogy az 1200 köbcentis motoroknál is fennáll-e a probléma.

Közben a német szövetségi hivatal október 7-ig adott haladékot a Volkswagennek arra, hogy részletes menetrendet dolgozzon ki, miként kívánja elérni, hogy az autói megfeleljenek a károsanyag-kibocsátási szabályoknak. Amennyiben nem készül el határidőre a menetrend, a hivatal visszavonhatja a botrányban érintett autókra kiadott engedélyt, így ezek az autók nemcsak hogy nem hozhatók forgalomba, de nem is közlekedhetnek Németországban. Egyre több országban tiltják be a Volkswagen-botrányban érintett modellek értékesítését: Svájc jelezte, ideiglenesen betiltja egyes motortípusokkal szerelt járművek forgalomba helyezését.

A várakozásokkal összhangban Matthias Müllert választotta meg új vezérigazgatónak a Volkswagen-csoport húsztagú felügyelőbizottsága pénteken tartott ülésén. A 62 éves, eddig a Porsche AG vezérigazgatói tisztségét betöltő Müller a botrány hatására lemondott Martin Winterkornt váltja a 12 márkát összefogó cégcsoport élén.

A szakember első számú feladatának nevezte, hogy visszaszerezze a bizalmat a VW-csoport iránt. Berthold Huber, a felügyelőbizottság ideiglenes elnöke a VW wolfsburgi székházában tartott rövid sajtótájékoztatóján „erkölcsi és politikai katasztrófának” nevezte az emissziós csalást, amelyért megítélése szerint „egy kis csoport” tehető felelőssé.

Bernd Osterloh, a munkavállalók által delegált egyik fb-tag szintén azt mondta, hogy „emberek kis csoportja okozott óriási kárt” a cégnek. Tegnapi brit sajtóértesülések szerint az euróövezeti jegybank (EKB) átmenetileg kizárta eszközvásárlási programjából a súlyos csalási botrányba keveredett autóipari csoport pénzügyi szolgáltatási részlegét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés