
Világméretű botrány robbant ki az autópiacon, miután kiderült: a Volkswagen csalt a környezetszennyezési adatokkal.
2015. szeptember 22., 22:362015. szeptember 22., 22:36
Amellett, hogy a legnagyobb német autógyártó tetemes bírságokra számíthat, és részvényeinek árfolyama zuhanásnak indult a tőzsdén, több állam is elrendelte a dízelgépkocsik ellenőrzését, hogy megállapítsák, elszigetelt esetről van szó, vagy más gyártók is próbáltak trükközni. „Ha ez beigazolódna, annak beláthatatlan következményei lesznek” – idézi az Origo.hu Richard Westcottot, a BBC szakújságíróját. A bírságok elérhetik a sok milliárd dollárt, az autóiparba vetett bizalom pedig teljesen megrendülne.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) pénteken közölte, hogy a Volkswagen olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járművébe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások. Az amerikai tisztalevegő-törvény előírásait a 2009 és 2014 között gyártott dízel Volkswagen Jetták, bogarak és Golfok, a 2014-es és 2015-ös Volkswagen Passatok, valamint a 2009 és 2015 között gyártott Audi A3-asok sértik meg.
Ezek a típusok a megengedett értéket akár 40-szer meghaladó mértékben bocsátanak ki nitrogén-oxidokat, amelyek súlyosbítják az asztmát és más légúti betegségeket. Az amerikai jogszabály értelmében a rendelkezéseket megsértő gyártó gépkocsinként akár 37 500 dollár büntetéssel is sújtható, így a Volkswagenre kiszabandó bírság elérheti a 18 milliárd dollárt. A Volkswagen amerikai eladásainak mintegy ötöde dízelüzemű jármű.
Az EPA szerint az érintett gépjárművek vezetés szempontjából biztonságosak, a tulajdonosoknak nem kell azonnali lépéseket tenniük, ám az ügynökség meg fogja követelni a Volkswagentől, hogy térítésmentesen hajtsa végre a javításokat. Ez tömeges visszahívást vetít előre.
Az EPA szerint a Volkswagenekben és az Audikban egy „kifinomult” algoritmus észleli, ha az autók kibocsátásteljesítményét tesztelik, és ilyenkor kibocsátást csökkentő módba kapcsol. A szoftver ügyét elsőként a Nyugat-virginiai Egyetem és a Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa vetette fel. A botrány kirobbanását követően a Volkswagen bejelentette, félmillió autót hív vissza Észak-Amerikában.
Közben a világ számos országában bejelentették, ők is vizsgálatot indítanak, és nemcsak a Volkswagen, hanem más gyártók dízeles autói esetében is megnézik, csaltak-e a károsanyag-kibocsátással. Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter kedden átfogó vizsgálatra szólította a Volkswagent, szerinte ugyanis a történtek miatt az egész német autóipar hírneve forog kockán.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!