Hirdetés

Épül a temesvári megakomplexum

Elkezdődött a 220 millió euróból megvalósuló ingatlankomplexum építése Temesváron – a Iulius csoport Openville-jében kap majd helyet az ország legmagasabb épülete.

Bálint Eszter

2015. szeptember 23., 21:492015. szeptember 23., 21:49

Iulian Dascălu, a Iulius elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy első körben az A kategóriás United Bussines Center 2 nevű irodaház épül meg, ami a temesvári Iulius Mall közelében kap helyet. Az irodaház 18 ezer négyzetméteren terül majd el, 11 emeletes lesz, és betartja a zöldépületek szabályait.

Az ingatlan jövőre készül el. Addig összesen 33 négyzetméternyi irodafelületet adnak át. Az Openville-ben kap helyet Románia legmagasabb épülete – 27 emeletével 155 méter magas lesz. Ez 2017 végére, legkésőbb 2018 elejére készül el, része a projekt első szakaszának. A multifunkcionális épületegyüttesben kap majd helyet Temesvár első úgynevezett freshmarketje, ahová a termékeket közvetlenül a helyi termelőktől viszik majd. Ugyanakkor mintegy száz új bolt nyílik. Az Openville építőtelepének avatóján Nicolae Robu polgármester is részt vett, bejelentette, hogy a Béga-parti város 2-es körgyűrűje a projekt keretében épül meg.

„Körgyűrűket akarunk építeni. Az 1-es számú már előrehaladott állapotban van, a 2-es pedig tervezés alatt áll. Ebből a beruházásból egy szakasz a fejlesztő pénzén valósul meg. A beruházás 8 millió euró, és ezt a város ajándékba kapja” – fejtette ki Robu.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Iulius Management Center által fejlesztett projekt keretében a beépített felület eléri majd az 594 ezer négyzetmétert, ennek része lesz a temesvári Iulius Mall is. A legnagyobb hányadot az irodahelyiségek teszik majd ki. Hét A kategóriás irodaház épül összesen 131 négyzetméternyi bérbe adható felülettel – közöttük lesz Románia legmagasabb épülete.

A kiskereskedelem terén több mint 100 bolt, vendéglő, kávézó várja majd az érdeklődőket. A komplexumban egy 15 termes mozi is helyet kap majd, valamint egy úgynevezett freshmarket is gyorséttermekkel és pékségekkel, illetve más élelmiszereket kínáló helyekkel. Az Openville-ben négy eseménytermet is kialakítanak, összesen 2500 férőhellyel. Ezek kongresszusoknak, szemináriumoknak, üzletember-találkozóknak, illetve magánpartiknak adnak majd otthont. Összesen 3750 parkolóhely áll majd az ügyfelek rendelkezésére.

A projekt első elképzelését az amerikai egyesült államokbeli Jerde vállalat dolgozta ki, ez a világ egyik legnagyobb tervezőirodája. A tervet Radu Mihăilescu tervezőmérnök idomította a jelenlegi piaci viszonyokhoz és a városképhez. A csoport tulajdonában négy Iulius Mall nevet viselő pláza van – Jászvásáron, Temesváron, Kolozsváron, valamint Suceaván –, illetve a jászvásári Palas multifunkcionális ingatlanegyüttes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés