
Második húzás is lehet a nyugtalottón, amennyiben mindenki megtartotta a pénztárszalagot, aki augusztus 5-én 320 és 320,99 lej közötti értékben vásárolt, és Visa kártyával fizetett.
2015. szeptember 21., 17:072015. szeptember 21., 17:07
2015. szeptember 21., 19:092015. szeptember 21., 19:09
Amint a kártyakibocsátó társaság hétfői közleményéből kiderül, összesen 183 ügyfelük esélyes a nyereményre, amelyben, mint ismeretes, a legújabb szabályok értelmében mindössze száz személy részesülhet, legtöbb ennyi felé osztható ugyanis az egymillió lejes nyereményalap.
A nyugtalottó immár harmadik rendes havi sorsolását vasárnap tartották, ekkor az augusztus 1–31. között kiadott pénztárszalagokra vonatkozóan húzták ki a nyerő napot és összeget. A sorolás eredményét közölték a pénzügyminisztérium, az Országos Adóhatóság (ANAF), illetve a lottótársaság honlapján, ahol legkevesebb harminc napig elérhető lesz.
A nyereményt a sorolást követő naptól harminc napon át lehet igényelni. A nyertes nyugták tulajdonosainak eredetiben kell benyújtaniuk azt az adóhatóság területi képviseletén. Mellékelniük kell továbbá személyi igazolványuk másolatát, illetve egy kérvényt is. Az adóhatóság területi képviseletének másolatot kell készítenie a nyugtáról, és egy egyéni számmal kell ellátnia. A második húzáson ezek közül sorsolják ki a nyertes kasszaszalagokat. A húzás a lottótársaság urnáiból végzik.
Amennyiben viszont a jelentkezési határidő leteltéig kevesebb mint százan jelentkeznek be a nyereményre, akkor az egymillió lejes nyereményalap annyi felé oszlik, ahány jelentkező van. Mint ismeretes, a július 19-ei húzást követő harminc nap alatt mindössze négy nyertes nyugtát nyújtottak be. Eközben az augusztus 16-i sorsolás után a szeptember 15-ei határidőig 15 kérés érkezett.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!