Valami Székelyföld

Hosszú listát írhatnánk, mennyi galibát is okozott az elmúlt években Székelyföld újrafelfedezése. Ezért hát vegyük csak az időrendben legutóbbiaktól. Közülük is egy könnyű – mondhatni habos –, ennek megfelelően könnyen fogyasztható, mi több, a közízlésnek tekintélyes mértékben megfelelő témával: a sörrel. A Heineken és az Igazi Csíki Sör közötti jogi háborúskodás ugyanis túllépte a márkajogi, a versenyhelyzetet médianyomással befolyásolási szakaszt. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy ingadozik az amúgy világszerte sokak kedvencének számító sörmárka romániai helyzete, az azonban kétségtelen, hogy jogászai igencsak fűrészelik a tartópilléreket. Mert ha a Székelyföld adminisztratív nemlétével operáló jogászi gárda meg is nyeri a bírósági csatát, a székelyföldi sörháborút erősen elveszíteni látszik. Darázsfészekbe nyúltak azzal, hogy precedenst teremtve az etnikai kártyához folyamodtak.

Feltéve, ha nem romlik az Igazi minősége, illetve javul a székelyföldi emberek nyelvhez és hazához, röghöz és sörhöz való viszonyulása. Még az is lehet, hogy amint a férfiember szívéhez a gyomrán keresztül, úgy az önrendelkezés iránti elkötelezettség fokozásához akár a torkán át is vezethet az út. A Heineken támadásai ugyanis jelentős mértékben összerántani látszanak a székelyföldi sörivókat, de az immár elhanyagolhatatlan mozgósító fórumnak számító közösségi hálók tanúsága szerint az egyéb erdélyi színterek fogyasztóit is.

Lám, mit tesz, ha anyanyelvén szól a fogyasztóhoz a sörcímke. És gondoljunk bele: mit tenne, ha a hétköznapok amúgy is nyűgös feladatainak abszolválásában is segítségünkre lehetne a magyar nyelv. Hogy ehhez elsősorban saját tudati gátjainkat kellene legyőznünk? Aligha vitatható. Hogy legfeljebb pillanatnyi előnyöket biztosít a román nyelvű ügyintézés elfogadása, mégis sűrűn élünk vele? Nézzünk csak magunkba. Hogy sok esetben épp a magyar elöljárók képviselik a jobb a békesség elvét a néhány kilométernyi aszfaltútra vagy vízvezetékre mutogatva? Nézzenek csak magukba.

Lenne itt helyrerakni való bőven, de hát a belső, tudati rendteremtés a legnehezebb. Jóval egyszerűbb sajnálni és sajnáltatni magunkat, szörnyülködni afölött, hogy milyen rohamosan fogy a magyar. Közben meg írni a csererét az allokációra, amelyet aztán félszeg mosollyal terjesztünk elő inredzsisztrálásra a buletinünk kíséretében.

Még az úgynevezett Székelyföldön is. Ahol legalább most valamiféle patrióta mozgalom van kialakulóban. Csak legyen mindig Igazi Csíki Sör készleten, hogy koccinthassunk is rá.