Egyre több gazda tér vissza a földműveléshez (Képünk illusztráció)
Fotó: Gábos Albin
2020. április 18., 09:112020. április 18., 09:11
Mintegy tíz évvel ezelőtt egy riportkészítő utamon beszédbe elegyedtem az érmelléki kistelepülés, Érkenéz plébánosával, aki a 2008 táján elkezdődött gazdasági válságtól azt remélte, az emberek vissza fognak térni parlagon hagyott földjeikhez. Úgy gondolta, a szükség újból rákényszeríti az embereket az ugar megművelésére. Volt, aki valóban megtért Isten eme kegyelmi forrásához – megszántotta, bevetette, learatta a termését –, de a plébános reményei csak részben váltak valóra. Recesszió ide vagy oda, volt egy másik alternatívája a jobb életnek, ami sokaknak jobban bevált, mint ősei földje: a nyugati országok kínálta munkalehetőség a világgazdasági krízis idején is kecsegtetőbbnek bizonyult, mint a sok gonddal-bajjal járó földművesség.
A veszélyt érző ember elkezdett gondoskodni a holnap biztonságáról. Bár az ifjúság színe-java erről a vidékről is idegenbe vándorolt, az idősebb korosztályban a mai napig ott lappang a föld tiszteletének ősi ösztöne. A házak előtti lócák nemcsak a meleg nyári délutánok tereferéire szolgálnak, de őrhelyek is. Öreg, ráncos, érmelléki tapasztalt szemek őrhelyei, amelyek nyomon követik az élet viszontagságos menetét, és új életet fakasztanak. Ha kell, ásóval, kapával is. Nemcsak a mindennapok óraműszerű rutinját, de a valódi élet útját is rögzítik minden esztendőben. Ők mindig tudják, mennyi a hektáronkénti búza- vagy tengeritermés, milyen a krumpli, a cukorrépa vagy a dinnye hozama. Még a szalma színe is árulkodik a termés milyenségéről – hallom nemegyszer, amikor megállok egy-egy olyan lélekszigeten, mint Kiskereki, Asszonyvására vagy Érselénd, ahol a szilva és a kenyér „fröstök” tudott maradni.
Hordják az új kenyérnek valót – szólnak a hírek nyaranta a kispadon. Az árok partjára lerakott szalmabálák már sárgállnak a szomszéd előtt – jön a hír az alvégről. Kérges tenyerek simítanak végig rajtuk, mint valami szőke mezei hajzuhatagon, és az öreg szemek csordultig telnek hálával: a hozsanna a földből való élet kiparancsolójának szól. Jól eresztett a föld, jó idő járt az aratókra – mondogatják tenyerükben a búzaszemeket mustrálgatva. Az aszály, amely szinte minden esztendőben sújtja a vidéket, újfent a tengeribe tesz kárt – hangzik a másik fohász. De jó az Isten, jót ád! – nyugszanak bele jó ízes nyelvjárással a vitathatatlanba, mert mit is tehetne a föld embere, akinek élete a zsellérvilágban gyökeredzik. Jó az Isten, jót ád. Idén is megnyitja majd újra az élet útját, mondják a kispadok „lakói”, bár nekik jutott mindig a legkevesebb.
A búza ezektől az aggódó pillantásoktól sarjad és szökken szárba jövőre is, ha elmúlik az Úr haragja. Mert akik egykoron mezítláb jártak a dűlőút porában, övék marad a termés aggodalma, amíg csak élnek.
A lócán ülők pedig újra kökényszilvával és kenyérfarával kínálhatják az idegent. Még akkor is, ha először látják őket, az érmelléki embernek nem számít. Amit a föld Isten kegyelméből ad, az errefelé mindenkié. Alig egy hónapja éljük újra ugyanazt a létbizonytalanságot, mint a 2008–2010-es években, annyi különbséggel, hogy már nincs alternatíva. Talán most fognak gyökeret verni, szárba szökkenni a még feltöretlen, magtalan földben az egykori érkenézi plébános reményei.
És az erdélyi, a partiumi, illetve az érmelléki magvetők ismét bekerítik elhagyott házaikat, és mindennapos lesz a fohász: „kertem, ódd a magvat, ami megmaradt…”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!