2014. szeptember 11., 22:242014. szeptember 11., 22:24
A magyar–északír mérkőzés után, vasárnap éjjel a világhálón lógtam. Hétfőn is. Egész végig lestem valamit, ami nem történt meg. Nem azt vártam, hogy mindenki kiöntse szíve bánatát a magyar fociról. Arra ugyanis az egész világháló nem lenne elég. De még azt sem, amit a fiam szokott reggelente néha viccből előadni egy-egy fájó vereség után. „Képzeld, apa, este – miután lefeküdtél – fent maradtam, a bíró hosszabbítást ítélt, s mi fordítottunk”.
Nem, nem ilyenekre vágytam a hét elején. Hanem arra, hogy végre lemond. A sok összetartás után, a 63 kipróbált játékos után, a tétmeccsen megint újoncot avató, a 70. percben minden cseréjét elpuskázó, új „taktikai” rendszerrel felálló, néhány jó játékost a kereten kívül hagyó Pinyő. Igen, így, Pinyő. Merthogy Pintért szövetségi kapitánynak nehezen lehet nevezni.
Vártam arra, hogy lemond, vagy arra, hogy lemondatják. Kirúgják. Csakhogy a mérkőzés utáni nyilatkozatok fényében – „van, mire építeni”, „fejlődnünk kell”, „elemezni fogjuk a játékot” – láttam, nem olyan fából faragták, aki valami tengeri halászoktól megijedne és lemondana. Még Feröer-szigetektől sem fog ő megrettenni. És lemondatni sem fogják. Az MLSZ magának rúgna gólt, ha csupán egy mérkőzés után menesztené az általa kinevezett Pinyőt. Meg kell várnia, hogy még két-három mérkőzésen lebőgjünk, s majd akkor. Eredménytelenség miatt.
A románok ellen nem lesz nehéz a bukta. Az októberi bukaresti meccsen csak az lesz a kérdés, hogy mennyit lőnek nekünk – félidőnként. A finnektől idén már kikaptunk egyszer, valószínűleg novemberben is könnyű lesz megismételni a performanszt. S a kettő közötti ferröeri mérkőzés lehet a „hab a tortán”.
És akkor esetleg jöhet a menesztés. Viszont akkor már késő lesz, mert újabb Eb, újabb selejtezősorozat, újabb lehetőség, egy újabb álom úszott el.
De sebaj, mert építkezhetünk 2018-ra. Esetleg egy újabb Pinyővel.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!