Try and error – próba, szerencse

A baloldali és a jobboldali politikai gondolkodás közötti fő különbség, hogy míg a jobboldali konzervativizmus és az ezzel egybeérő keresztény demokrácia, illetve keresztény szociális eszmerendszer társadalomszemléletének alapegysége a család, a társadalom pedig organikus egész, addig az ideológiai baloldal – legyen az a Thomas Hobbesra és John Lockera visszavezethető liberalizmus vagy a Marx gondolataira építő szocializmus – elvont, életidegen kategóriákból indul ki, mint amilyen a szerves kötődéseitől megfosztott absztrakt egyén vagy a társadalmi osztály. A szimplifikáció, az egyén törekvéseinek, belső indíttatásainak a nyers érdekekre való leegyszerűsítése jellemző ez utóbbiakra, legyen szó a társadalmi szerződéselméletek megfogalmazóiról, az angolszász utilitarizmusról vagy a francia neomarxistákról.

Egymásra találás

Nem véletlen, hogy a baloldal által kitermelt, a világot mindenféle erkölcsi skrupulus nélkül gyarmatosító, leigázó és kizsákmányoló globalisták tovább éltetik ezeket az ideológiákat, s úgy tesznek, mintha ezen eszmerendszerek érdemi választ adnának a ma kérdéseire. Ahogy Bogár László professzor ismételten rámutatott: a világtörténelemben a globalista birodalmi főhatalom az első, amely önnön létét tagadja. Érdekes, de mellékes kérdés, hogy az egyes európai nemzetállamok globalista, a gyarmatosítást támogató komprádor elitjének – zömmel, de sajnos nem kizárólag baloldaliakból verbuválódik – mekkora hányada van tisztában azzal, hogy milyen érdekeket szolgál. Amikor immár nem a Moszkvából vezérelt nemzetközi szocializmus eszméjét, hanem leegyszerűsítve a London–New York tengely által fémjelzett új Birodalmat, s valójában pont azt segíti elő, ami ellen jelszavakban harcol. A bérrabszolgaságot, a kizsákmányolást, a sem szociális, sem nemzeti felelősséget nem ismerő globalista finánctőkét és nagyipart. S mindezzel egyidőben a természet visszafordíthatatlan tönkretételét.

A baloldali politikum és a globalizmus eme orwelli egymásra találásának következménye, hogy a tudatipar kulcspozícióiban világszerte a saját embereik ülnek, hogy máig képesek a helyi társadalmakat megvezetni, hamis történelmi interpretációkat forgalmazni, mi több, közel állnak ahhoz, hogy hatalmi törekvéseiket leleplező gondolkodókat szalonképtelenné tehessék. Magyarországon a baloldali megmondó-emberek tudatmanipuláló hatalma és tömegeket mozgató ereje az elmúlt negyed évszázadban jelentősen gyengült. A kilencvenes évek elején a magát Demokratikus Chartának nevező képződmény – amely kiengedte a politikai gettóból az MSZP-t – százezres nagyságrendű tüntetéseket volt képes szervezni olyan mondvacsinált indokokkal, hogy Antall József nem jelölte újra a másik oldal irányában elkötelezett Surányi Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank élére, hanem a saját emberét ültette e stratégiai pozícióba. Ez szerintük nem volt demokratikus, a taxisblokád gyalázatát a hatalom puccsszerű megkaparintására kihasználni viszont bizonyára igen.

Vendetta a magyarság ellen

A százezres chartás tüntetéssel ellentétben ma már csak néhány százan voltak mobilizálhatók a német megszállásnak a kormány által elképzelt emlékművével kapcsolatosan. De a sajtó bezzeg tele van ezzel a nevetséges „flash mobbal”, amelyen megjelent az önmagát sokszorosan lejáratott baloldal megannyi levitézlett figurája Bauer Tamástól Kovács Lászlón, Szanyi Tiboron, Mécs Imrén keresztül Hiller Istvánig.

Maga az emlékmű érdekes kérdéseket vet fel. A szovjet emlékmű ellensúlyozását célzó dicséretes szándék elég evidens. De a napot az égről lehazudó, a magyar nők tízezreit megerőszakoló, civilek tömegeit kiraboló, megalázó, megkínzó és meggyilkoló, megszálló szovjet hadsereget „felszabadítónak” nevező emlékművet nem ellensúlyozni, hanem eltakarítani kellene. Arról nem is szólva, hogy e felszabadításnak hazudott megszállás volt az origója a nemzetileg elkötelezett magyar elit elleni, népbíráskodásnak nevezett vendettának. Akárcsak a százezrek elmenekülésének, a deportálásoknak, a nemzetgazdaság legértékesebb rétegének, a dolgos, valós értéket teremtő, „kulákként” megbélyegzett nagygazdák tönkretételének, s végül, de nem utolsó sorban a magyar történelmi önkép, a magyar nemzeti öntudat ellen indított tervszerű hadjáratnak, amelynek következményeit ma is nyögjük.

A Magyarországot Gábriel arkangyalként a Harmadik Birodalmat sasként ábrázoló emlékmű illeszkedik az Alaptörvény történelemszemléletének kontextusába, amely hangsúlyozza, hogy 1944. március 19-én közel negyed évszázadra megszűnt a magyar szuverenitás. A baloldalnak az a problémája ezzel a felfogással, hogy általános elfogadásának esetében nem lehet „kellő mértékű” lelkiismeret-furdalást generálni a ma élő magyar lakosságban az 1944-es zsidóüldözések kapcsán.

Nem csoda, hogy a felhevült baloldaliak a formális logikát is megtaposva vetik el a sulykot. Egyik oldalról azzal vádolják az úgynevezett szélsőjobbot, hogy nyilas- és náciszimpatizáns vagy csak egyszerűen neonáci, másrészt képesek azt állítani, hogy ezzel az emlékművel a kormány nekik kedvez.

Hogy is van ez? Azzal kedvezünk egy politikai erőcsoportnak, hogy állítólagos ideáljaikat negatív színben, az ártatlanságra lecsapó gonoszként ábrázoljuk? S persze, miként a helyszínen készült, a világhálón is elérhető felvételekből kiderül, a részvevőkből áradt az ehhez hasonló, tudati terrorral felérő, a tényekkel köszönőviszonyban nem levő rágalomözön. „Antiszemitizmussal választást lehet nyerni Magyarországon” – mondta az egyik tüntető. (Az is érdekes kérdés, hogy hol van az antiszemitizmus abban, hogy emlékművet állítunk a német megszállás áldozatainak, köztük az elhurcolt zsidóknak is.) A nemzeti alaptantervbe bekerült Nyírő József Hiller István prizmáján át sommásan csak „Goebbels-imádó”, Karácsony Gergely szerint „nincs választóvonal a szélsőjobb és a jobboldal között”, és sorolhatnánk az abszurdnál abszurdabb kijelentéseket.

Ők mindent megpróbálnak

A baloldal két hónappal a választások előtt pánikban van a közvéleménykutatások eredményeitől, s mivel erkölcsileg, intellektuálisan már nincs mit veszítenie, „try and error” stratégiát játszik. Próbálkoznak ezzel, azzal, amazzal, talán bejön.Teljesen mellékes, hogy van-e bármihalvány közük a valósághoz az általuk hirdetetteknek, mellékes, hogy törvényes-e. Minden mellékes, ha van egy kis esély arra, hogy a választói hangulatot meg tudják fordítani.

Hiba lenne a választást előre lefutott meccsnek tekinteni, de annyi bizonyos: a legutóbbi két baloldali performansz tömegmozgató ereje – az emlékmű elleni tüntetés kétszáz fős, a Paks elleni akció ezerötszáz fős látogatottsága – kifejezetten biztató.