Tábla és házasság

Szamost lehetne rekeszteni azokkal a mondvacsinált kifogásokkal, amelyek alapján a román pártok és politikusok megtagadták a kolozsvári magyarságtól a kétnyelvű helységnévtáblákat az idők folyamán. Egészen pontosan tizenöt éve, annak a közigazgatási törvénynek a hatályba lépése óta, amely éppenséggel előírja a kétnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség számaránya eléri az összlakosság legalább húsz százalékát. A magyargyűlölő Gheorghe Funar polgármester nem köntörfalazott, hanem kerek-perec kijelentette: amíg ő irányítja a kincses várost, nem vezetik be a helyi közigazgatásban a kisebbségi nyelvhasználatot, és kétnyelvű felira­tok sem lesznek. Utódai már nem merték kimutatni a foguk fehérjét, inkább olyan kibúvót kerestek, mint például hogy „nem időszerű” a kérdés, vagy hogy a magyarok aránya már alatta van a törvény szabta küszöbnek. (Az persze nem zavarta őket, hogy a bukaresti parlament által 2001-ben elfogadott jogszabály a húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást.) Az üzenet lényege valamennyi esetben az, hogy a legnagyobb lélekszámú romániai nemzeti kisebbségtől abban az esetben is megtagadható egy jog, ha annak gyakorlását a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményeken kívül a honi törvények is lehetővé teszik. Ráadásul ez nemcsak a politikai hatalom, hanem az igazságszolgáltatás álláspontja is. A kolozsvári helységnévtáblák ügyében évekkel ezelőtt indított per során ugyanis a Kolozs megyei törvényszék előbb a táblák kihelyezésére kötelezte a polgármesteri hivatalt, majd egy perújrafelvételt követően megalapozatlannak nyilvánította ugyanazt a kérést. A napokban a táblabíróságon várható ítélet az ügyben, illúzióink azonban nemigen lehetnek.

Már csak azért sem, mert nemrég olyan oldalról érkezett meghökkentő „indok” a táblák elutasítására, ahonnan nagyon nem vártuk. „Szóval nézzünk egy kicsit a tükörbe: mi sem követelhetjük, hogy a románok tapsoljanak nekünk a kétnyelvű táblákhoz – egyébként vannak, akik támogatják –, amíg nekünk is ilyen a hozzáállásunk például a homoszexuálisokhoz” – nyilatkozta a Népszabadságnak Szőcs Sándor kolozsvári ügyvéd, a táblaperben több száz magánszeméllyel együtt felperesként fellépő Minority Rights Egyesület vezetője. Aki egyúttal szégyenletesnek nevezte, hogy a romániai magyar egyházak is támogatják a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltását célzó kezdeményezést. Ha jól értem a csűrcsavaros jogászi logikát, akkor a romániai nemzeti kisebbségek – mindenekelőtt a számos alkalommal homofóbnak kikiáltott magyarok – ne is álmodjanak jogaik érvényesítéséről és bővítéséről, amíg ellenzik a melegházasságot.

Próbálták már mások is – hogy stílusosak legyünk – „összeházasítani” a szexuális, illetve az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetét és törekvéseit, nekik is ugyanilyen meggyőzően sikerült. Érthetetlen, hogy milyen alapon és érvek mentén igyekeznek egyesek erőltetetten összemosni kisebbséget és kisebbséget. Arról nem beszélve, hogy nyilvánvaló az Európai Unióban tetten érhető kettős mérce a témában. Miközben az EU mindig roppant kényes a gyűjtőnéven LMBT-közösségként emlegetett leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek egyenjogúságára, gyakorlatilag mostohagyerekként kezeli az őshonos nemzeti kisebbségeket, ezeknek a közösségeknek a jogérvényesítését. Valahányszor terítékre kerül az erdélyi magyarok anyanyelvhasználatának, anyanyelven történő oktatásának, mi több kulturális, területi önrendelkezésének a kérdése, Brüsszel rendszerint azzal söpri le az asztalról a panaszokat és igényeket, hogy ezek a tagálla­mokra – jelesül Romániára – tartoznak, vagyis belügy. Eközben az Európai Parlamentben 2014-ben elfogadott, a szexuális irányultsághoz és a nemi identitáshoz kötődő diszkrimináció ellen fellépő jelentés (majd egy tavalyi hasonló dokumentum) kifejezetten arra szólítja az uniós tagállamokat, hogy minden eszközzel mozdítsák elő az LMBT-személyek jogait, beleértve többek közt az egyneműek házasságát és a gyermekek örökbefogadását. Ugyan mivel magyarázható ez a hatványozott érzékenység a szexuális, és kirívó érzéketlenség a nemzeti kisebbségekkel szemben? Miközben nem kívánjuk elvitatni a jogot a homoszexuálisoktól, hogy akár a házasság intézményének elismerését követeljék maguk számára, jó lenne választ kapni arra a kérdésre is, ők miért részesülnek megkülönböztetett bánásmódban az egyenlőségért folytatott küzdelem során.

Úgyhogy erősen torzít az a tükör, ügyvéd uram!