Szavazás az önkény ellen

Akivel az elmúlt napokban szóba álltam abban a Kolozsvár melletti magyar faluban, ahol lakom, olyan magától értetődően állította, hogy szavazni fog a kvótanépszavazáson, mint két évvel ezelőtt a budapesti országgyűlési választásokon. Mivel naponta bejárok Kolozsvárra, többen is megkértek, vigyem be levélszavazatukat a magyar konzulátusra. A helyi református lelkipásztornak végképp nem könnyű a dolga, hiszen nemcsak istentisztelet után, hanem az azt megelőző napokban is sorban álltak nála, hogy a szavazó adatait rögzítő űrlapot ő töltse ki, nehogy hiba csússzon bele, és érvénytelen legyen a szavazat.

Utcán vagy boltban az egyszerű falusi emberek lelkesedésével magyarázzák nekem, mennyire örülnének, ha minden rendben lenne, ha minél többen szavaznának, ha megmutathatnánk, hogy minket, erdélyieket is érdekel a dolog.

Az ember igazából itt, egy-egy életszagú magyar közösségben érzi és látja, hogy mindenféle híresztelés ellenére az emberekből nem veszett ki a közügyek iránti érzékenység, és legtöbben nemcsak megtiszteltetésnek veszik a visszaszerzett magyar állampolgárságot, hanem kötelességnek is. A kötelességtudat mögött pedig semmiféle gyűlölet nincs, mint ahogyan azt ma a budapesti kormány ellenzékéből állítják.

Hogy ezeket az egyszerű embereket mennyire nem a gyűlölet motiválja, azt jól mutatja a bő egy évtizeddel ezelőtti távol-keleti szőkőár-tragédia áldozatainak megsegítésére és a lerombolt környezet újjáépítésére gyűjtött pénz, ami ebben a faluban is elég jelentős összeg volt. Az emberekben nem úgy tevődött fel a kérdés, hogy keresztényeknek, muszlimoknak, fehéreknek vagy színesbőrűeknek kell az adomány, hanem rászoruló embereknek adták a dugig megtelt perselyek tartalmát. És így volt ez mindenhol Erdélyben.

Az álhíresztelések ellenére most sem a gyűlöletről szól a népszavazás. Nem gyűlöletből nem akarja a lakosság többsége, hogy más kultúrájú idegen bevándorlók tömegei jöjjenek Magyarországra és Európába. Ha valakit nem hívok be a házamba, nem azt jelenti, hogy gyűlölöm. Ha szükséges, az emberek jelentős része képes jó ügyeket támogatni, de azt ne várja el tőlük sem baloldali, sem liberális, sem konzervatív politikus, hogy önmagát, életterét, vallását feladva az őshonos helyi lakos egy idő után maga is idegennek érezze magát hazájában, ahogyan az manapság egyre több franciával vagy némettel történik. Ezért kell tehát a népszavazás, ezért van szükség arra, hogy a magyarság maga döntse el, hogyan képzeli el gyerekei jövőjét. Az ugyanis régen rossz, ha erről politikusok az emberek megkérdezése nélkül önkényesen döntenek. Ahogyan jó ideje Brüsszel teszi.