Szabadkereskedelmi megállapodás az Egyesült Államokkal?

A pártversenyen alapuló tömegdemokrácia egyik fő profilja a népmegtévesztés. Miként egy népszerű aforizma mondja, könnyebb az embereket hülyíteni, mint meggyőzni arról, hogy hülyítik őket. Nemcsak arról van szó, hogy naponta expressis verbis hazugságokkal szembesülhetünk a politikai szférában, hogy a választási ígéreteket lassan már senki sem veszi komolyan – a politikusok végképp nem –, hanem arról is, hogy milyen mértékűvé vált a figyelemelterelés, általában az emberek sorsát érintő valódi információk elsikkasztása.

A vetőmag monopóliuma

Az azonos nemű párok házasodásának egyre több országban való törvényesítése kétségkívül szimptomatikus jelenségkör, amely utal az európai társadalmak egészséges önvédelmi reflexeinek fokozatos leépülésére, önmagában azonban messze nem akkora súlyú kérdés, mint amekkora hangsúlyt kap a nyilvánosságban. Ellentétben a globalista háttérhatalom működésével, a világ közvéleményének az Egyesült Államok általi ismételt nyílt szembehazudásával – lásd a megannyi „false flag” „terrorcselekményt”, beleértve az eredeti céljából kifordított „Gladio hadműveletet”, s persze az összes akció leghatásosabbikát, amit 9/11 néven ismer a világ, az „arab tavaszt”, az ukrán „forradalmat”. Vagy ott van a génmanipulált termékek problémája, amely az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezség kapcsán merül fel igen élesen és sorsmeghatározó módon.

A globális háttérhatalom befolyása akkora a tömegkommunikáció területén, hogy például a Monsanto nagyvállalat tevékenységével – amelynek napi rendszerességgel kellene az újságok címoldalán szerepelnie – szinte csak okkult, az információkat nem kellően ellenőrző, sok esetben tényleg légből kapott összeesküvés-elméleteket forgalmazó honlapokon találkozunk, a fősodratú, nagy tömegekhez elérő médiában alig. Mert bizony az egyszerű emberek is felfognák, hogy a génmanipulált gabonánál perverzebb, embertelenebb gazdasági találmány az emberiség történelmében nemigen volt. Környezetromboló és egészségkárosító hatásán túl maga az ötlet, hogy szaporodásra képtelen vetőmagot adjanak az embereknek, rászorítva őket arra, hogy a következőkben is ugyanonnan legyenek kénytelenek vásárolni, a szó legszorosabb értelmében beteg és természetellenes.

S mit látunk, mely pártok tiltakoznak a leghatározottabban a génmanipulált termékek előtt Európa kapuit megnyitó szabadkereskedelmi megállapodás ellen? A Jobbik mellett az LMP, amelyet 2010-ben még sokan az új SZDSZ-nek hittünk. A kérdést megtárgyaló parlamenti vitanapon Németh Zsolt, aki hitvitához hasonlította az egyezmény körüli verbális összecsapásokat, az „ördögűzők” különös koalíciójáról beszélt, a Jobbikra és az LMP-re célozva. Holott szó sincs arról, hogy, mint mondta, e két párt szerint „minden rossz gyökere ez az egyezmény lenne”. Csak arról, hogy az egyezménytől semmi okunk bármi jót is várni, rosszat annál inkább. De az egyezmény mellett van még egy sor negatív és aggasztó jelenség világszinten, annyi biztos, hogy ez is egy közülük.

Mi tagadás, jó érzés Schiffer Andrást arról hallgatni, hogy bizony a védővámok hozzásegíthetnek országokat a sikerhez, hogy nem lehet célunk összeszerelő üzemnek megmaradni, hogy a finn Nokia és a délkoreai Hyundai lehet jó példa Magyarország számára. Különösen rokonszenves álláspont az is, hogy nemcsak az Egyesült Államokkal kapcsolatban helyteleníti Schiffer és az általa vezetett LMP a szabadkereskedelmi megállapodást, hanem elvi éllel utasítja el a szabadkereskedelmet, mint értéket felmutató álláspontot. Csak egyetérthetünk vele abban, hogy a szabadkereskedelem kizsákmányolást jelent és a természeti erőforrások „felzabálását” hozza magával.

Lényeglátás

A teljes emberi jövő szempontjából is roppant fontos, hogy bizonyos tabuk ledőljenek, mint például az az abszurd, velejéig hazug, sokszor a forgalmazók által is meggyőződés nélkül továbbadott tézis, hogy a szabad piac és a szabad kereskedelem önmagában jó. Csak örvendhetünk, ha a tabudöntögetésben olyan felkészült, az „ideológiai baloldalról” (értsd: urbánus, kozmopolita, szekuláris eszmekörből) jövő politikusok is részt vesznek, mint az LMP elnöke, aki rámutat: nem számíthat értéknek az, hogy a helyben megtermelt javak értékesítése helyett az árukat több tízezer kilométeren át utaztatják, és a termékek ilyetén szabad áramlása érdekében lebontjuk azokat a szabályokat, amelyeket eddig az egészségünk, a biztonságunk és a természet védelme érdekében hoztunk meg. Abban is igaza van Schiffernek, hogy a hormonkezelt élelmiszerek Egyesült Államokbeli engedélyezése nem gazdasági, hanem civilizációs kérdés.

Örömteli, hogy a párt ébren tartja e témát a közéletben, újra és újra szóba hozza, különböző oldalról világítja meg, s ha kell, tüntet az ügyben. Az is pozitív fejlemény, hogy e kérdésben nemcsak az LMP bontja meg a hagyományos nemzeti/kozmopolita törésvonal logikáját. Még az Élet és irodalom című lapban is olvashattunk Ungár Pétertől értelmes gondolatokat arról, hogy a megállapodás két összebékíthetetlen logikát próbál összekovácsolni: az Egyesült Államok „liberális” hozzáállását a termékekhez – amely akkor von ki valamit a forgalomból, ha az károsnak bizonyult – az EU „elővigyázatossági” megfontolásaival, amelyek szerint egy termék csak akkor forgalmazható, ha a biztonságosságát igazolták. Elképzelhetjük, hogy még ez is mire elég, amikor nálunk is hormonkezelt csirkét, ki tudja mivel etetett pangasiust és festett lazacot forgalmaznak a nagyáruházak, s persze sokszor a kis boltok is. S akkor még nem beszéltünk a permetszerekről, a gyomirtókról és a húsipar egészségkárosító adalékanyagairól.

Egy biztos, vannak kérdések, amelyekben jó lenne megszabadulni a káros beidegződésektől („ami Amerikából jön, az csak jó lehet”, „az Egyesült Államok kormányának törekvéseit támogatni kell”), és saját érdekeinket kell nézni. De ráférne a lényeglátás a romániai politikai elitre is, ahol mind az államelnök, mind a miniszterelnök támogatja a szabadkereskedelmi megállapodást, a jelek szerint nem fogva fel a közvetlen veszélyeket. Részben érthető, hogy a kérdés nem foglalkoztatja az elsősorban önmagával elfoglalt erdélyi magyar politikai elitet, ebben a kérdésben vajmi kevés lehet a befolyása. Aggasztó viszont, hogy a két nagy politikai erőcsoport az amerikai elvárásoknak megfelelő „politikailag korrekt” mantrákat mondja fel a szabad piacról és a szabad kereskedelemről.