Pofonok magas szinten

Ellenkező esetben saját társai üldöznék ki a parlamentből, a pártból –a világból. A politikai korrektség szempontjából még nem tartunk ott, hogy a többséggel bármilyen körülmények között képesek legyünk józan és építő párbeszédet folytatni. Főleg kisebbségügyben.

Naivság arra gondolni, hogy a román politikusok eltöprengenének, netán meghatódnának egy olyan érvelésen, miszerint a többségnek „a centenáriumi év után is együtt kell élnie a magyar közösséggel”, valamint „a kisebbségek identitásának megőrzését szolgáló törvény semmivel sem rövidíti meg a többségi nemzetet”. Hogy csak kettőt említsünk a sok-sok igazságtalanság közül: a MOGYE és a marosvásárhelyi római katolikus líceum ügye már rég előrevetítette mindazt, ami várható e centenáriumi készülődésben.

Sajnos kisebbségi sorban sínylődő polgártársainkra sem számíthatunk.

Örök titok marad számomra, mitől sikeres, de akinek sok a gazdag külföldi rokona, annak lehet, hogy könnyebb elviselni a kisebbségi létet, a nem létező jogokat pedig modellértékűnek nevezni.

Az aradi vértanúk között a magyarokon kívül találunk németet, osztrákot, horvátot és szerbet is. Volt köztük kisnemes, polgár és főnemes, dúsgazdag és vagyontalan. De egyben azonosak voltak: hősiesen harcoltak a magyar szabadságért, nemzeti függetlenségünkért, s ezért életüket áldozták. Ma már senkitől nem várja el nemzete, hogy életét áldozza a szabadságharc oltárán. Azon a történelmi korszakon túlléptünk. De azért jó lenne néha összefogni, hogy ne úgy tűnjön, mindig csak a magyarok elégedetlenek. Léphetnénk együtt és főleg nagyobbat. Ne érezze úgy a hatalom, hogy mindig csak minket kell szájba verni.