Mitokondriumok. De minek és kinek?

(legfeljebb egy biológus sejtkutatónak). Mint ahogy sok minden más is, amit a mai romániai tanügyi rendszer megkíván a tanulóktól. Ugyanis a gyermekek fizikából, kémiából és matematikából is olyan magas szintű anyagot tanulnak, amelyet máshol az egyetemen kérnek a diákoktól.
Ugyanakkor

sok országban, mint például Hollandiában, még történelmet sem tanulnak. Nem ismerik múltjukat, a vallásokat, a hagyományokat, „szégyellik gyarmatosító elődeiket”. Az emberek nagy részének halvány fogalma sincs, hogy a világ többi pontján kik, hogyan és milyen kultúrában és felfogással élnek. Nem csoda, hogy a bevándorlókat tapssal és banánnal fogadták néhány évvel ezelőtt. Ott a cél az, hogy minél butább (ergo befolyásolhatóbb) egyéneket faragjanak, akik a multik által ellenőrzött sajtó hatására szavazógépként működnek majd.
De térjünk vissza hazai tájakra. A gyerekek meg vannak terhelve: egyrészt – az évtizedekkel ezelőtti tantervek alapján – óriási mennyiségű tananyagot kell elsajátítaniuk. Abban a világban, ahol az internet segítségével szinte bármit azonnal meg tudnak nézni. (Ezért inkább a gondolkodásra, a logikára, a kísérletekre kellene összpontosítani.) Másrészt fél napokat – nem egy esetben hét-nyolc órát – kell az iskolában tölteniük.
Ennek az áldatlan állapotnak szerettek volna véget vetni azzal a nemrég elfogadott törvénnyel, amelynek értelmében a következő tanévtől elemi osztályokban átlagosan 20 órára, gimnáziumban 25 órára, középiskolában pedig 30 órára csökken majd a heti óraszám. Ez átlagban napi négy, öt, valamint hat órát jelent. (A kisebbségi oktatásban részt vevő diákok esetében ehhez még hozzáadódnak az anyanyelvi órák.)

Eredetileg a tantárgyak csökkentésével szerették volna elérni azt, hogy a gyerekek kevesebb ideig legyenek az iskolában. Ez részben hatékony is lenne, csakhogy ebben az esetben (mint ahogy a különböző tantárgyak óraszámának csökkentésével is) rengeteg tanárt kellene állásából elbocsátani. A megoldás az lenne, ha nemcsak az óraszámot, hanem a magas szintű tananyagot is csökkentenék. Ehhez azonban előzetesen fel kell mérni a helyzetet: egyeztetni kell a szakmával és a szakszervezetekkel.
Bárhogy is nézzük, nehéz lesz átállni egyik tanévről a másikra. Főleg nálunk, ahol sokszor a törvény megszületik ugyan, de annak gyakorlatba ültetéséről semmit sem tudnak. Remélhetőleg jövőre, ha valóban érvénybe lép a törvény, nem a gyermekek sínylik meg, hiszen elvégre értük, róluk, s hosszú távon pedig a jövő életképes társadalmáról szól(na) minden.