2014. március 08., 09:192014. március 08., 09:19
Romániában alkotmányt módosítanának, ha megvolna hozzá a kétharmados koalíciós többség. Amióta 2012-ben a szociálliberálisok túlnyerték magukat, azóta össznépi totózás folyik, hogy mikor esik szét a koalíció. Ebből a szempontból nagyon rosszul megírt szappanoperát éltünk meg folyamatosan, a két társelnök – a liberális Crin Antonescu és a szociáldemokrata Victor Ponta – társelnök folyamatosan egymást rágták, már amikor éppen nem Traian Băsescu államfőbe voltak beleakadva. A korábban elbukott regionalizáció mellett az alkotmánymódosítás volt az egyik kiemelt vállalásuk – és az alkotmánybíróság közelmúltbeli döntése következtében ebből sem lesz gálickő.
A helyzet egy alkotmánybírósági diktatúrához hasonlít – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miután az Alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénnyel ellentétesnek ítélte, és gyakorlatilag kigyomlálta az erdélyi magyarság számára fontos módosító javaslatokat is. Ilyeneket: a nemzeti kisebbségek szabad jelképhasználata, a kisebbségek képviselői saját döntéshozó és végrehajtó szerveket hozhatnak létre az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel, és a parlament sarkalatos törvénnyel elismerheti a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe szerveződését a megalakítandó közigazgatási régiókon belül (a magyar mint regionális nyelv felvetése már korábban elbukott).
Pedig Kelemen Hunornak – és a bukaresti politikai elit egészének – semmi oka nincs a diktatúrázásra, tulajdonképpen csak annyi történt, hogy a fagyi visszanyalt. Hiába tetszettünk forradalmat csinálni, sem az 1991-ben véglegesült új alkotmány elfogadása, sem annak 2003-as módosítása során nem voltak képesek felülírni az alaptörvény első passzusát, miszerint „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.” És az alkotmánybíróság ehhez tartja magát. Ráadásul a hatályos alaptörvény szerint Románia Alkotmányának bizonyos pontjait nem lehet módosítani, idézzük szó szerint a 152. szakasz 1. cikkelyét: „Nem képezhetik módosítás tárgyát a jelen Alkotmánynak a román állam nemzeti, független, egységes és oszthatatlan jellegére, a köztársasági kormányformára, a terület integritására, az igazságszolgáltatás függetlenségére, a politikai pluralizmusra és a hivatalos nyelvre vonatkozó rendelkezései.” Az alaptörvény 2003-as módosításának megszavazása mellett egyébként az RMDSZ is vehemensen kampányolt. Maguknak főzték. Mégis mi esszük.
Elemzők szerint a román kétharmad legfontosabb célja az alkotmánymódosítással az elnöki hatalom gyengítése lett volna (Románia annak idején francia mintára szervezte meg az államigazgatását, az elnöknek jelentős mozgástere van). És ebben a belpolitikai játszmában próbáltak lavírozni a bukaresti magyar politikusaink.
De sem a románok, sem a magyarok nem számoltak azzal, hogy a tét „metafizikai”. Bakk Miklós politológus egyik korábbi tanulmányában rámutat: Románia alkotmányai – körülbelül 1866-ot követően beszélhetünk ilyesmiről – a szuverenitáseszméből indulnak ki, mindenkor az egység foglalatai és garanciái voltak. Modernkori történelmében Románia csak nagy egyesítéseket élt meg, ráadásul a modellként tekintett franciáktól elsősorban az „egység és oszthatatlanság” fundamentális elvét vették át. Ilyen értelemben Románia metafizikai konstrukció, az alkotmánybírák pedig rossz filozófusok: ha nem illik bele az alaptörvény világrendjébe valami, akkor – annál rosszabb a tényeknek felkiáltással – egyszerűen mellőzik.
A megoldás elvileg kézenfekvő: új alkotmányt kellene írni. Csak az a kérdés, hogy kicsoda készítse el. Egy képviseleti demokráciában a törvényhozás dolga lenne, amely a választópolgároktól kapja erre a felhatalmazást és a legitimitását. A választópolgárok 2009-ben érvényes népszavazáson erősítették meg, hogy elég lenne nekik 300 honatya. Jelenleg mintegy 600-an ülnek a parlamentben, ennyit a népakaratról és annak képviseletéről. És akkor csodálkozunk, hogy a szappanopera metafizikai horrorba megy át.
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!