Mennyi pénzért gurul a labda?

2018. szeptember 20., 22:022018. szeptember 20., 22:02

2018. szeptember 23., 10:062018. szeptember 23., 10:06

Nyakunkon a Nemzetek Ligája. Az újonnan kitalált Európa-bajnoki selejtező lényegét kevesen értik, de sokan kommentálják. Az európai labdarúgás vezetői annyira túlbonyolították a rendszert, hogy szurkoló legyen a talpán, aki meg tudja érteni, és netán el is tudja mondani ennek menetét. (Harry Maguire angol válogatott focista mesélte: „az edzőnk megpróbálta elmagyarázni az új rendszer szabályait, de nem sokat értettünk meg belőle. Annyit tudok, hogy győznünk kell.”)

Ami nyilvánvaló: az új rendszer is a pénzről szól – egyébként a díjazás eléri a 75 millió eurót –, és kevésbé a sportteljesítményről. Ha eddig barátságos mérkőzéseken küzdöttek meg a versenyekre készülő felek, ahol természetesen a nézők száma is kisebb volt, most hivatalossá tették a felkészülési szakaszt, a tétmeccs pedig több szurkolót vonz a stadionokba vagy leköt a tévé elé, mint a baráti lődörgés. Így aztán dől a reklám és ezzel együtt a pénz is.

Mindennapi nyavalyáinkkal elfoglalva már fel sem tűnik – az igazat megvallva keveseket is érdekel –, hogy mekkora üzlet lett a labdarúgás.

Pedig néha érdemes elgondolkodni azon, hogy mire és miért költik el a pénzüket az emberek. Mindenféle irigység nélkül, csupán a tisztánlátás végett. Hiszen a szurkoló is megdolgozik a jegy áráért, közben fogalma sincs, mi zajlik a háttérben, mire és kire adja verejtékkel megkeresett pénzét.

A futball minden sportágnál jobban az emberek szórakoztatását jelentette, amióta az angolok különválasztották a rögbit és a focit a 19. század közepe táján. Lelkes amatőrök – többnyire diákok – űzték e sportot, és a műkedvelés a sportágban sokáig meg is maradt. A csóróbbja, aki a tanulás vagy a munka mellett a labdát is kergette – néha nyakig elmerülve a sárban – egy szendvicsnek és egy sörnek is örvendett. (Emlékezetes számomra az a fénykép, amit évekkel ezelőtt láttam egy könyvben:

a 40–50-es évek zseniális temesvári labdarúgója, Perényi-Pecsovszky József az esztergapad mellett végzi munkáját. A gyárból ment edzésre, 40 éves elmúlt, amikor némi kölcsönből megvehette első rozoga gépkocsiját).

Aztán a sportba beözönlött a pénz. És ez mindent felülírt. Romániából (és Magyarországról is) garmadával távoznak az olyan szakemberek, akik megélhetési edzőkként vagy labdarúgóként keresik a betevőjüket arab államokban, Kínában és Isten tudja hol. (Apropó Kína: a két évvel ezelőtti téli átigazolási időszakban a Kínai Szuperliga bajnokságának csapatai összesen 337 millió eurót költöttek el új játékosokra, amivel akkor magasan ők váltak a legtöbb pénzt költő országgá. Ez ma már viccnek tűnik amellett, hogy az angol bajnokságban ez az összeg idén meghaladta az egymilliárd (!) eurót). Nos, e sportembereket – néhányuk valóban jobb sorsa érdemes szakember – kizárólag a pénz motiválja, fityinget sem adnak a teljesítményre, szakmai sikerre.

Ameddig az emberiség egyik része éhínséggel, betegségekkel, szegénységgel, nyomorral küzd, mások fürödnek a pénzben. Persze ez így elcsépelten hangzik, és nem is mai jelenség, ám ahogy általában minden közhely, nagy igazságokat rejt magában.

Vegyük példának az olasz labdarúgó-bajnokságot. Hol vannak már azok a napok, amikor Silvio Berlusconi volt a mindenható, aki bármit elért, ha kedve úgy kívánta? (Állítólag egy harmadosztályú klubbot készül megvásárolni, 81 évesen sem tud elszakadni múltjától és kedvenc csecsebecséitől). Világszerte milliárdosok hobbija lett a focicsapatok felvásárlása, patinás olasz klubok kínai többségű tulajdonban vannak. „A kínaiak kísérletet tesznek a sportban még sosem látott méretű piac megteremtésére. Szeretnek sikeresek lenni mindenben, amit kipróbálnak, ám a futball náluk eddig kudarctörténet volt. Olyan pozícióba szeretnének emelkedni, amelyben kivívják a nemzetközi futballközösség tiszteletét. A végcélja a játszmájuknak a világbajnokság megrendezése, majd megnyerése” – magyarázta a BBC-nek Simon Chadwick, aki sportbizniszt tanít egy angol egyetemen.

A külföldi befektetők megjelenésével hatalmas pénzek ömlenek az itáliai fociba is.

A számok szédületesek, pedig azért ott sem mindenki a futball Mozartja. Az olasz szaklap, a Gazetta dello Sport elemezése szerint a legutóbbi átigazolási időszakban 1,1 milliárd eurót költöttek a klubok játékosvásárlásra, a focisták és edzők fizetése eléri összesen az 1,2 milliárd eurót. Cristiano Ronaldo évi 31 millió eurót keres a Juventusnál, edzőjének, Massimiliano Allegrinek ennél jóval szerényebb a fizetése: „mindössze” 7,5 millió. De még a román hátvéd Chiriches, aki tucatfocista, és Nápolyban alig rúg labdába, megkeresi az évi 1,7 millió eurót. Pedig, ahogyan a nagy Cruyff mondogatta: egy táska pénz még nem rúgott gólt.

Ha belegondolunk, hogy Puskásék még nylonharisnyát és sálakat csempésztek külföldről, hogy egy kicsit gatyába rázzák az anyagi hátterüket, valóban nagyot fordult a (futball)világ.