Makkay József
2018. november 29., 19:292018. november 29., 19:29
A napokban a Mócvidék egyik festői városkájában jártam, ahol a magyarság számaránya kevesebb mint egy százalék. Mondhatnánk, nem létező tényező, mégis egy helyi magyar értelmiségi úgy került be független önkormányzati képviselőként a helyi tanácsba, hogy a mintegy 20 magyar szavazat mellett még kapott 240 román voksot. Mindez olyan helységben, ahol a 18. és a 19. században végigsöpört román–magyar háborúskodás ezernél több, zömében magyar áldozatot követelt.
A magyar tanácsos gondolt egy merészet és nagyot, és a centenáriumi ünnepséget megelőző önkormányzati találkozón magyar címeres Tokaji borral köszöntötte román kollégáit azzal a felvezető szöveggel, hogy az ajándékot az utolsó centenáriumra hozta. És mielőtt Avram Iancu népében meghűlt volna a vér, a magyar atyafi hamar hozzátette, azért az utolsó centenárium, mert ha lesz folytatás, az csak bicentenárium lehet. A jól elsült viccen nemcsak a román társaság nevetett nagyot – miközben bajtársuknak a vállát veregették –, hanem az a pár magyar is, akik a városka református parókiáján hallgatták végig a vicces történetet.
Megvallom őszintén, jó érzés volt ízlelni e világtól eldugott vidék néhány magyarjának a felszabadult optimizmusát, jövőtervezését (amiről jövő lapszámunkban olvashatnak riportot), higgadt értékelését a román–magyar együttélésről, és arról a múltról, amelynek hallatán sok magyar ember zsebében kinyílna a bicska.
Ez az aprócska történet annak kapcsán jutott eszembe, mennyire görcsösen gondolunk a közelgő román centenáriumra, a felfokozott nacionalista megnyilvánulásokra és – Sabin Gherman szavaival élve – a bukott politikusok bennünket heccelő megnyilvánulásaira. Legtöbbünkben ott lapul a félelemérzettel vegyes elutasítottság, a kifosztottság érzete, hiszen miközben szomszédunk ünnepel, keserű szájízzel arra gondolunk, hogy nekünk van igazunk, és neki igazából nincs is mit ünnepelnie.
A tömbvidéken élő magyarok számára a történet viszonylag egyszerű, hiszen román embert csak mutatóban látnak, számukra a román–magyar viszony hírek formájában begyűrűző virtuális valóság. A helyzet a vegyes lakosságú vidékeken vagy a szórványban bonyolultabb, ahol az erőteljes román jelenlét tucatnyi külsőségben is tetten érhető, amihez a helyi magyaroknak valamiképpen viszonyulniuk kell.
Szórványvidéken járva hallottam többször a megszívlelendő véleményt: nem jó nekünk a sündisznóállás. Nem volt ez jó 1849 után sem a magyarságnak, amikor sokan úgy gondolták, hogy ha semmibe veszik és elutasítják az osztrákokkal történő együttműködést, akkor előrébb tartanak.
Ma is így van ez. Nyilván nem közös ünneplés kell, hanem részvétel mindenhol, ahol szavunkat hallatjuk, és különvéleményt fogalmazhatunk meg mindarról, ami közösségeinket zavarhatja. Az egymás mellett élésnek más receptje ugyanis nincs.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Rostás Szabolcs
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Balogh Levente
Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.
Balogh Levente
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Makkay József
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Balogh Levente
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Páva Adorján
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Makkay József
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!