Magyar gyász, román ünnep járvány idején

Arról, hogy a híresztelésekkel ellentétben a Föld lapos, korábban is értesülhettem. Viszont, hogy az eddig filantróp beállítottságúnak vélt Bill Gates, aki fél vagyonát humanitárius célokra ajánlotta fel, a világ legnagyobb gazembere, aki az emberiség megtizedelésén dolgozik, ez még nekem is újdonság volt. Az is kiderült a világhálóra felhányt sorok közül, hogy a vírus nem is létezik, csak bebeszéltük magunknak. Soha nem volt annyira igaz megállapítás, mint napjainkban, miszerint egy sokat ismételt hazugságot néhányan előbb-utóbb elhisznek. Hát kérem, mindenki hordja a maga keresztjét, de ez legyen a legnagyobb gondom…
Az élet járvány idején sem áll meg. Csak megváltozik, legrosszabb esetben ismétlődik, mint a tévében a régen volt olimpiák közvetítése. Ami újdonságot hoztak e hetek, abban nekünk, magyaroknak nincs köszönet. A román parlament ugyanis június 4-ét „a trianoni szerződés napjává” nyilvánította. A megszavazott jogszabály alapján e napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti zászlót. Vagyis újabb fricska az orrunkra. Már csak a szívünket kell kitépni, és helyben vagyunk.
Ami a magyar közösségnek tragédia és gyász, a román többségnek ünnep.

Akik erre az aljasságra csak legyintenek, és azt mondják, vannak ennél fontosabb dolgok is, azoknak ajánlom, gondolkodjanak el, mekkora világméretű felháborodást keltene az, ha mondjuk a német parlament november 9–10-ét ünneppé nyilvánítaná. Ez 1938-ban a „kristályéjszaka” napja volt (más néven novemberi pogromok), amikor központilag megtervezett és irányított országos zsidóellenes erőszakhullám indult el Németországban. A zavargások során több tucat zsidót megöltek, zsinagógák és zsidó üzletek százait rombolták le, gyújtották fel, de a rendőrség nem avatkozott az eseményekbe. Valami hasonló lenne az is, ha a 75 évvel a háború vége után valamelyik „nagy németnek” az jutna eszébe, hogy javasolja az első koncentrációs táborok meglapítását ünnepeltetni a néppel. (Egyébként Dachaut tartják az elsőnek, 1933. március 22-én szállították oda az első hullámban a szerencsétleneket, és a háború végéig működött. Hogy hányan pusztultak el ott, azt a mai napig csak találgatni lehet.)
No, de egyetlen gyarmatosító országnak sem jutott még eszébe, hogy mások leigázásából ünnepnapot faragjon.

A hasonlat nem is olyan erőltetett, mint ahogyan első hallásra tűnik, ugyanis amikor például a majdnem mezítlábas román hadsereg bevonult Kolozsvárra, kő kövön nem maradt: szobrok hulltak porba, épületek rongálódtak meg, társulatok és társaságok maradtak székhely nélkül, iskolák, kulturális intézmények vesztették el magyar jellegüket. Egyébként nem kell csodálkozni a román parlament döntésén, a nemzeti identitását megtagadó román államfő napokkal ezelőtt megadta a hangot, a nyáj pedig csak követi a kolomp kongását.
Járványok jönnek, kormányok és elnökök mennek, a világ nagyot változik, de a gyűlölködő nacionalizmus sajnos marad.