Hirdetés
Somogyi Botond

Somogyi Botond

Kik késelnek Bécsben?

2018. március 24., 19:392018. március 24., 19:39

2018. március 24., 19:392018. március 24., 19:39

Legutóbb a Fidesz a bécsi utcákon késelt. Merthogy köztudott, mindenért Orbán Viktor és a Fidesz a hibás. És a felelős. Ezúttal végül is nem a kormányfő, hanem kivételesen a miniszterelnök-helyettes a tettes. Ugyanis volt olyan arcátlan, hogy néhány nappal ezelőtt készített egy rövidfilmet a sógorok fővárosának egyik negyedében, amelyben kötelezte a meghökkent bécsi polgárokat arra, hogy hazudjanak. A jó szomszédság jegyében a békés osztrák lakosok pedig kénytelenek voltak felolvasni az eléjük tett szöveget, és a kamerába hazudni azt, hogy Bécsben már nem érdemes élni. Vagy ha mégis, akkor azt félelemben kell tenni. Hogy sötétedés után nem érdemes kint sétálni, mert az ember nem érezheti magát biztonságban.

Aztán Lázár János a kampány még nagyobb hatékonysága miatt ki is tette az egyik közösségi oldalra: hadd csámcsogjanak rajta az emberek. Még szerencse, hogy vannak érzékeny és demokratikus éber fülek, valamint szemek. És persze hivatásos megfigyelők. Ugyanis amióta Merkel atyánk (bocsánat, Merkel anyánk) találkozott a mindenható Zuckerberggel néhány évvel ezelőtt, azóta valahogy a migráns(s)okkal kapcsolatos videók eltűntek a közösségi portálról. Nehogy bárki is megsértse őket intimitásukban, ahogy másságukat és kulturális sokszínűségüket a bennszülötteken vezetik le csupa jóindulattól vezérelve. Szóval a kisfilmet letiltották, sőt hasonló okok miatt egy interjút a magyar közszolgálati tévéadó Facebook-oldaláról is eltávolítottak.

Szóval nem volt mit tennie a Fidesznek, el kezdett késelni Bécs utcáin. Hogy bizonyítsa igazát. Vagy még pontosabban fogalmazva: késeltetni. Merthogy a kisfilm megjelenése után igencsak elszaporodtak a merényletek. Afgán és más hasonló színesbőrű Fidesz-bérencek késelni kezdtek Bécs utcáin: osztrák fogorvost és családját, bécsi katonát és egy algériai férfit is. Lám, hova vezet a Fidesz erőszakossága: az elüldözött színesbőrű agysebészek a magyar kormánypárt kedvéért képesek voltak még egymásnak is esni.

És hogy teljes legyen a paletta: a bécsi bérencek mellett kiálltak a többi országban –természetesen a magyar adófizetők pénzén –élősködők is. Nem tettek mást, csak amit az osztrák fővárosban. Németországban egy 18 éves lányt gyilkoltak meg, Belgiumban egy 27 éves anyát. Párizsban a metróban kezdtek késelni utasokat és civilben levő rendfenntartókat. És hogy biztos legyen a Fidesz győzelme, a firenzei óváros feldúlása után a szenegáli Fidelitas Madrid egyik negyedét is igyekezett tönkretenni.

Közben pedig Közel-Keletről, Ázsiából és főleg fekete Afrikából további százezrek indultak el, hogy az európaiaknak segítsenek megélni a hőn áhított multikulturalizmust. Egyesek szerint biztos ezt is Orbán pénzén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Közösségi oldalak, álhírek, lincselés: a tiltás vagy az edukáció a megoldás?

Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.

Makkay József

Makkay József

Agrárország importkosárral

Románia Európa egyik legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országa, mégis importra szorul az alapvető élelmiszerekből. A gondot nem a termőföld vagy a gazdák hiánya, hanem az évtizedek óta következetlen agrárpolitika okozza.

Balogh Levente

Balogh Levente

Aki előre hozott választást akar, az AUR-os?

Az embereknek egyre inkább elegük van a pártok közötti marakodásból, amely hónapok óta tartó politikai patthelyzetet eredményezett, valamint azt, hogy az országnak a válságos időszakban nincs teljes hatáskörrel rendelkező kormánya.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Majka-ügy csak a jéghegy csúcsa, be kellene fejezni a magyar–magyar acsarkodást

Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Miért félnek a kettős állampolgároktól?

Hogy Romániában gyanúsan tekintenek a kettős állampolgárokra, nem újdonság, azt már megszokták az erdélyi magyarok. De enyhén szólva meglepő, hogy Magyarországon is indulatokat gerjeszt a kettős állampolgárság kérdése.

Páva Adorján

Páva Adorján

Kényelmi illúziónknak vége: energiabiztonságunk a Dunának megy

A közép-európai ember kényelmi illúziójának végét jelzi mindaz, ami most az életadó, elnyűhetetlennek hitt kék szalagunkkal, a Dunával történik. És abból kifolyólag velünk, mindannyiunkkal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Drónvadászat, elrettentés és PR

Miközben eddig jóformán csak passzív szemlélőként kísérte az ország légterét megsértő orosz drónokat, hirtelen igencsak hiperaktív lett a román légierő.

Hirdetés