Kegyelemdöfés

A lej történelmi mélységet ért el, az árak az egekbe szöktek. Az idők folyamán sokszor hallhattuk, olvashattuk ezeket a kijelentéseket, ám a demokrácia eddig eltelt 27 évében ritkán volt ennyire drámai a helyzet. Kár szépíteni a valóságot: az elmúlt évek, évtizedek fejetlen kormányzásainak – függetlenül azok politikai színezetétől – sikerült egyre lejjebb nyomniuk az életszínvonalat Romániában. Annyira le, hogy az embernek néha olyan érzése támad, innen a rabszolgatartó társadalom már csak kőhajításnyira van. A kegyelemdöfésnek éppen most vagyunk szem, fül és szenvedő tanúi: az úgynevezett kormányzási program – aminek életbe ültetéséhez foggal-körömmel ragaszkodnak a szociáldemokraták – esztelen, meggondolatlan, amatőr módon összefércelt valami, aminek végén ott vár ránk a görögökéhez hasonló államcsőd. Bár tegyük hozzá, korántsem élünk úgy, mint ők, amikor rájuk borult a világ.

A vezető kaszt, amely energiát nem kímélve azon fáradozik, hogy megússzon mindennemű felelősségre vonást az elkövetett törvénytelenségek miatt, nyilván dúskál a jólétben, mi többiek pedig súlyos teherként hordjuk mindennapjainkat. A vallási fanatikusok abban látják a menekülést, hogy zarándokutakon róják le kegyeletüket ilyen-olyan szentek csontjai előtt – remek elterelő hadművelet, immár szinte minden hétre akad egy –, és mire hazavergődnek, a vaj kétszeresére, a tojás háromszorosára drágult.

Ugyanakkor – mekkora paradoxon – ha kizárólag a lakások és albérletek árát vesszük alapul, azt hihetnénk, hogy pénzügyi paradicsomban élünk. A spekulánsoknak és az össznépi butaságnak köszönhetően ma már olcsóbban lehet házat venni egyes nyugati nagyvárosokban, mint mondjuk Kolozsvár akármelyik lerobbant, koszos külvárosában. Mindazonáltal kevesen gondolkodnak el azon, hogy az Európai Unió legszegényebb országában hogyan lehet mindennek az ára nagyobb, mint a bejáratott demokráciákban. Miként fordulhat elő az, hogy mifelénk a kevésből mindenre a legtöbbet kell adni? A válasz részben a társadalom kezdetleges politikai kultúrájában, a tűréshatárban, az önsanyargatásra való hajlamban rejtőzködhet. A történelem bebizonyította: minden nemzet megérdemelt sorsát viseli, beléjük rögzült szokásaikat, hajlamaikat nem lehet eltörölni pusztán egy rendszerváltással.

Napjaink legfőbb gondja az, hogy az államhatalmak egymásnak feszülésének és csatározásának következményei a lakosság hátán csattannak. Mindenki mindenkit támad, ennek az állóháborúnak pedig beláthatatlan következményei lesznek. Az esztelen és öncélú kormányzás által elindított lavina pedig egyelőre megállíthatatlannak tűnik.